Aktív iskola

|
|
Alapítványi tábor - Pusztafalu »
|
2006. július 29 - augusztus 5.
Iskolánk alapítványa - a Kis Bálint Általános Iskola Gyermekekért Alapítvány - első alkalommal szervezett nyári tábort diákjaink számára, melyre 4-8. osztályos tanulók jelentkezhettek. Az érdeklődés várakozásainkon felüli volt. Egy sikeres pályázatnak köszönhetően még 12 hátrányos helyzetű tanulónknak volt lehetősége csatlakozni diáktársaihoz.
2006. július 29-én, szombaton, kora reggel volt a gyülekező a gyomai Vasútállomás előtt. A 4-5. osztályosok busszal, a 6-8. osztályosok pedig vonattal utaztak az ország egyik legszebb tájára, a Zempléni-hegység szívébe, Pusztafalura. A kiránduló gyereksereget 12 felnőtt kísérte: R. Nagy Tibor (az Alapítvány Kuratóriumának elnöke, a tábor vezetője), Fülöp Istvánné igazgatónő, Hornokné Kereki Irén, Gyalog Irén, Dubis Ferencné, Gálné Juhos Éva, Kocsisné Beranek Gizella, Gyuriczáné Oláh Judit, Megyeri Zoltán (szülő), Dinya Lívia és akik az étkezést biztosították számunkra, Bolehovszkiné Anikó néni és Giricz Kálmán.
Az Öreg Bence Turistaházba való megérkezésünk után első dolgunk a szobák elfoglalása, majd a táborral és környékével való megismerkedés volt. A táborlakók 8 csapatot alakítottak, így a délután az alkotással telt - csatakiáltásokat, indulókat, tábori naplót írtunk, csapatzászlót rajzoltunk.
A második nap úti céljául a Füzéri várat tűztük ki. A csapatok kb. 5 perces különbséggel indultak el az országos kék négyzet jelzésen. A hegy tetején az ország talán egyik leghatásosabb várromja várt ránk. A kilátás káprázatos volt, de nemcsak a látványért, hanem a vártoronyban meghallgatott, a vár történetéről szóló érdekes előadásért is érdemes volt felmásznunk a hegyre. A délután ismét az alkotás jegyében telt. Minden csapat készült az esti bemutatkozásra.
A harmadik nap a kék túra útvonalon haladtunk. Az első szakasz kevésbé vette igénybe a társaságot, de a túra nehezebb részét csak a fél csapat tette meg. Az erdészháznál maradók egy könnyebb sétával, játékokkal töltötték a koradélutánt, míg a bátrabbak két komolyabb emelkedő leküzdése után elérték a zempléni hegység legmagasabb csúcsát, Nagy Milicet (896 méter). A hegycsúcson megebédeltünk, majd rövid pihenés után visszaindultunk a táborba, ahol finom vacsorával vártak minket.
A negyedik nap két részre oszlottunk. A nagyobbak Sárospatakon töltötték a napot, míg a kisebbek a táborban maradtak. A Sárospatakra utazók elsőként a várba látogattak el, majd innen Árpád-házi Szent Erzsébet szobrához vezetett utuk, akiről Marika néni egy kis előadást tartott. Ebéd után a Kollégium iskolatörténeti kiállítását, majd hazafelé, Széphalmon, Kazinczy Ferenc Emlékházát nézték meg.
Ez idő alatt a táborban maradók előadást hallgattak a hegység állat- és növényvilágáról. Ebéd után egy túravezető segítségével felfedezték a falu környékét, és kézzel foghatóvá vált számukra mindaz, amit a délelőtti előadásban hallottak.
Az ötödik nap fordított felállásban telt - a kicsik utaztak Sárospatakra, míg a nagyobbak az otthoni programon vettek részt.
A hatodik nap délelőttjén a hollóházi Porcelán Múzeumba, majd a Porcelángyárba látogattunk el. Ezután Pálházára mentünk. Innen indult a keskeny-nyomközű erdei vasút, mely az ország legrégebben épített erdei vasútja. Végig énekeltük a Kőkapuig tartó utat, ahol történelmünk ember nagyságú, fából faragott szobrai vártak bennünket. A nap utolsó állomása a füzérradványi kastély és annak gyönyörű parkja volt, melyben számos növénytani ritkaságot láthattunk, köztük a több mint száz éves platán fát.
A hetedik nap délelőttjének túráját egy szlovákiai horgásztónál pihentük ki. Egy-egy energiapótló finomság elfogyasztása után pedig visszaindultunk a táborba, ugyanis előttünk álltak még a búcsúest előkészítő munkálatai.
Tábortűz, karaoké, zene, tánc - mind a jó hangulatot szolgálták. Méltó befejezése volt a hétnek ez az este.
Kis Bálint Általános Iskolában diákjai
vissza
| |
|