A Kis Bálint Általános Iskola és Sportegyesülete szervezésében 2. alkalommal került megrendezésre a Wesselényi Sportnap, a Wesselényi Közalapítványtól nyert pályázati forrásból.
A Kis Bálint Általános Iskola tanulói mellett a Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és a Rózsahegyi Kálmán Általános Iskola tanulói is szép számmal neveztek be az úszóversenyre, mely a Liget-fürdőben került megrendezésre. Az 5-8. évfolyamos tanulók mell- és gyorsúszásban évfolyamonként és nemenként, összesen 16 versenyszámban mérhették össze tudásukat.
Ezen úszóverseny életre hívásával nem titkolt szándékunk a hagyományteremtés mellett, az iskolánkban második éve tanórai keretek között igen eredményesen folyó úszásoktatás népszerűsítése volt. Hiszen a városi uszoda mellett a fürdőzésre alkalmas holtágak is csalogatják a vízisportokat kedvelőket. Azonban nagyon fontos, hogy csak a biztonságosan úszni tudók merészkedjenek a holtágak csalogató, de veszélyes vizébe.
Az úszóverseny mellett a Városi Sportcsarnokban hangulatos ügyességi verseny is zajlott az 1-4. évfolyamos tanulóink vetélkedésével.
Az eredményhirdetés előtt iskolánk 3-4. évfolyamos lányai táncos bemutatót tartottak, melyet Csapóné Papp Zsuzsanna és Hornokné Lapatinszki Gizella tanított be.
A táncbemutatót iskolánk tornászcsapatának bemutatója követte. Intézményünkben 8. éve folyik a tornászok versenyszerű felkészítése, melyet Varga Lajos tornász-olimpikon és Hornokné Lapatinszki Gizella tanítónő indított el. Köszönet érte. Két korcsoportban, iskolánk 16 tanulója versenyez. Az elmúlt évek során a Diákolimpiákon II.-III.-IV.-V. helyezéseket értek el a fiúk, valamint különböző országos meghívásos versenyeken I.-II-III. helyezéseket. Büszkék vagyunk rájuk!
Az úszó- és ügyességi verseny győztesei városunk polgármesterétől, Várfi Andrástól vehették át megérdemelt jutalmukat, az érmeket.
A jól sikerült délelőtti program tanár-diák röplabda-mérkőzéssel zárult.
|

hpim3869.jpg
|

hpim3870.jpg
|

hpim3868.jpg
|

as2500036.jpg
|

as2500037.jpg
|

as2500038.jpg
|

as2500039.jpg
|

as2500040.jpg
|

as2500041.jpg
|

as2500042.jpg
|

as2500043.jpg
|

as2500044.jpg
|

as2500045.jpg
|

as2500048.jpg
|

as2500049.jpg
|

as2500050.jpg
|

as2500051.jpg
|

as2500052.jpg
|

as2500053.jpg
|

as2500054.jpg
|

as2500055.jpg
|

as2500056.jpg
|

as2500057.jpg
|

as2500058.jpg
|

as2500059.jpg
|

as2500061.jpg
|

as2500062.jpg
|

as2500063.jpg
|

as2500064.jpg
|

as2500065.jpg
|

pic_0068.jpg
|

pic_0069.jpg
|

pic_0070.jpg
|

pic_0071.jpg
|

pic_0072.jpg
|

pic_0073.jpg
|

pic_0074.jpg
|

pic_0075.jpg
|

pic_0076.jpg
|

pic_0077.jpg
|

pic_0078.jpg
|

pic_0079.jpg
|

pic_0080.jpg
|

pic_0081.jpg
|

pic_0082.jpg
|
vissza