Első helyezés a német versenyen
A Békéscsabai Evangélikus Gimnázium német nyelvi csapatversenyt hirdetett nyolcadik évfolyamos diákok számára. Iskolánk diákjai is beneveztek erre a megmérettetésre; a csapatot Kiszely Robin, Kürti Péter és Zentai Kristóf 8.a osztályos tanulók alkották. Az 1. fordulóban egy feladatlapot oldottak meg a diákok, amelyben a párizsi olimpiával kapcsolatos kérdésekre kellett válaszolni. Valamint egy film készítése volt a feladat, melynek tartalma egy olimpiai bajnokkal készült fiktív riport volt. Mi természetesen Tótka Sanyit választottuk, hiszen ő "kisbálintos" csillagunk is. Az 1. forduló sikeres teljesítése után meghívást kaptunk a megyei versenyre, ahol 2024. december 12-én délelőtt egy játékos német nyelvi vetélkedőre került sor 7 csapat részvételével. A verseny után a szervezők bemutatták a középiskolájukat, és megtekintettük a békéscsabai evangélikus nagytemplomot. Az egyik legérdekesebb program az evangélikus kistemplom megtekintése volt, hiszen itt a toronyba felmászva láthattuk a hatalmas harangokat, és a magasból Békéscsaba panorámáját is megcsodálhattuk. Ezután következett az eredményhirdetés, ahol kiderült, hogy a Gyomaendrődi Kis Bálint Általános Iskola "Keine Ahnung" nevű csapata érdemelte ki az első helyet. Nagyon örültünk ennek az eredménynek, hiszen tanulóink ismét bebizonyították tehetségüket német nyelvből.
Felkészítő pedagógus Domokos Anikó
vissza
|