Autómentes Nap a Gyomaendrődi Kis Bálint Általános Iskolában
1998 óta minden év szeptemberében autómentes napot tartunk az Európai Mobilitási Hét keretében. Ez egy rendezvénysorozat, mely fel kívánja hívni a városlakók figyelmét a megnövekedett autóforgalom által okozott problémákra. Intézményünk Örökös ÖKO-iskola, így évek óta csatlakozik ehhez a programhoz. Ezen a napon a "KisBálintos" tanulók nagyrészt kerékpárral, gyalog, rollerrel érkeztek az iskolába. Gyomaendrőd Város képviselőtestülete nevében felső tagozaton Toldi Balázs polgármester úr, alsó tagozaton Gózan Sándor képviselő úr fogadta őket. Müzliszelettel és tombola sorsjeggyel jutalmazták az autómentesen érkezett diákokat.
Felső tagozaton rendhagyó nap volt ez, hiszen az osztályok egy közlekedés-biztonsági előadáson is részt vehettek, ahol a tanulók figyelmét felhívták a biztonságos közlekedésre. A beszélgetés rádöbbentette a gyerekeket a rájuk leselkedő veszélyekre, s bízunk benne, hogy a jövőben felelősségteljesebben hoznak döntéseket. Köszönjük a remek foglalkozást Jankovszky Dávidnak és Jankovszky Alíznak, akik a "Z" Generációért Alapítvány munkatársai, s a Szarvasi Rendőrkapitányság támogatásával tartották meg előadásukat iskolánkban. A tanórák szüneteiben pedig az iskolaudvaron kialakított kerékpáros ügyességi pályát próbálhatták ki a gyerekek Bácsi Kitti tanárnő és Cs. Nagy Balázs tanár úr irányításával.
Délután iskolánk több tanulója és szüleik pattantak biciklire a Varga Lajos Sportcsarnok előtt, hogy együtt kerékpározva jussanak el a Városházára, ahol tombolasorsolással díjazták a sportos résztvevőket.
Fényképek
vissza
|