"A zene mindenkié"
Egy fantasztikus hangulatú műsoron vehettünk részt a Filharmónia Magyarország szervezésében, ahol a Békés Megyei Szimfonikus Zenekar előadásában meghallgattuk Mozart: Bastien és Bastienne c. operájának nyitányát, Mozart A varázsfuvola c. operájából Papageno áriáját magyarul és egy versszakkal németül is. Ez után Bizet: Carmenjéből a Torreador dal, végül, de nem utolsó sorban Erkel: Hunyadi László Palotása, Erkel: Bánk bán c. operájából Petur bordala következett Rázga Áron vezényletével és Szélpál Szilveszter operaénekes közreműködésével.
A gyerekek játszva ismerték meg a Szimfónikus Zenekar hangszereit, hangszercsoportjait és egy rövid időre, a Torreádor dal alatt, be is kapcsolódhattak az előadásba.
Köszönjük a színvonalas szórakoztatást!
A Zenekarról röviden:
Az együttes Békéscsabai Szimfonikus Zenekar néven alakult meg 1959 őszén. Alapítója és első karmestere Sárhelyi Jenő, a Bartók Béla Zeneiskola igazgatója, a tagok az iskola tanárai, felsőbb évfolyamos növendékei és lelkes amatőr muzsikusok voltak. Nagy szimfonikus zenekarrá 1971-ben, Jancsovics Antal karmesteri működése idején vált a zenekar. Az elmúlt évtizedekben számos neves karmester és vendégművész segített a színvonalas hangversenyek létrejöttében. Az együttes székhelye Békéscsabán van, de valójában egy megyei zenekarról van szó, amint ezt a 2008. évi névváltoztatás is jelzi.
A zenekar állandó karmestere Gál Tamás Liszt-díjas, Érdemes Művész. 2023-ban változott a zenekar vezetősége: Rázga Áron elnök – karmester, Uhrin Viktor elnökhelyettes – művészeti vezető, Kovácsné Kerekes Dalma egyesületi – zenekari titkár. A megye kiváló hangszeres pedagógusai jelentik a zenekar központi részét: ők a tanítás mellett időt és fáradságot nem kímélve, tudásuk legjavát adva készülnek fel az aktuális hangversenyekre.
A Békés Megyei Szimfonikus Zenekar 2008-ban Békés Megyei Príma díjat, 2019-ben Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Elismerése kitüntetést nyert el. Az együttes 2023-ban Békéscsaba kultúrájáért díjban részesült.
vissza
|