A kamaszkorról kamaszoknak
2023. november 22-én Horváth- Liziczai Ildikó szociális segítő rendhagyó órát tartott iskolánk 6-7. évfolyamos tanulóinak, melynek témája a kamaszkor volt. A diákok tevékenyen bekapcsolódtak a foglalkozásba, hiszen 3 feladat megoldása várt rájuk: először egy életfán helyezte el a nevét a tanuló, ezzel ábrázolva, hogy érzései szerint hol helyezkedik el az osztályban. A szociometriai felmérés után egy kamaszkorral kapcsolatos kérdőívet töltöttek ki a gyerekek, mely a kamaszkorban bekövetkezett lelki és testi változásaikra hívta fel a figyelmet. A rendhagyó óra zárásaként pedig a szeretetnyelvet gyakorolhatták a diákok. Köszönjük, hogy ilyen érdekes foglakozáson vehettek részt a tanulóink!
vissza
|