Pályaválasztási fórum
A 8. évfolyamos tanulóknak és szüleiknek lassan el kell dönteniük, hogy melyik középiskolában szeretnék folytatni tanulmányaikat. Ezért a Gyomaendrődi Kis Bálint Általános Iskola pályaválasztási fórumot tartott november 13-án és 14-én a Hősök úti iskolában. A kínálat óriási, ebből a tanulók érdeklődési körének, képességének megfelelően, de felelősen és közösen kell dönteniük a gyerekeknek és szüleiknek. Kedd este a vidéki intézmények közül húsz középiskola képviselője mutatta be iskoláját.
A két helyi középiskolának: az AASzC Bethlen Gábor Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégiumnak, valamint a Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és Gimnáziumnak külön estét szentelt iskolánk. Évek óta lehetőséget biztosítunk a két középfokú intézménynek arra, hogy részletesen bemutassák iskolájukat, hogy felkeltsék az érdeklődést diákjainkban.
November 13-án a pályaorientációs napon lehetőséget adtunk arra is, hogy a két nyolcadikos osztályba ellátogathattak a helyi középiskolában tanuló diákok, tanáraik, még személyesebben tudták bemutatni az adott középiskola által nyújtott továbbtanulási lehetőségeket.
Fényképek
vissza
|