Gyomaendrődi Kis Bálint Általános Iskola - 5500 Gyomaendrőd - Fő út 181. | 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Aktív iskola
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Állatok Világnapja - felső tagozat

Firenzében, egy 1931-ben tartott környezetvédelmi konferencia keretén belül merült fel először az Állatok Világnapjának (World Animal Day) gondolata. Az október 4. pedig azért lett a kiválasztott nap, mert ez Assisi Szent Ferenc halálának napja, egyúttal emléknapja is. Ez a nap tisztelgés az állatok védőszentje, Assisi Szent Ferenc előtt, aki már a 13. század elején azt hirdette, hogy mindent szeretnünk kell, ami körülvesz minket, legyen az élő vagy élettelen.

Az állatok világnapjának alapelve, hogy az állatok boldogabbá teszik életünket, segítőtársként és barátként gazdagítják mindennapjainkat. Az ünnep célja, hogy az ember és állat közötti barátságot erősítse, valamint felhívja a figyelmet az együttélés fontosságára.

Iskolánk október 2. és 6. között egy projekt hetet szentelt ennek a gondolatnak. Egész héten folyamatosan gyűjtöttük az adományokat a Gyepmesteri Telep kutyái számára, ki konzervet, ki tápot hozott, volt, aki pénzt adományozott az állatok számára. Az alsó tagozatosok állatos meséket dolgoztak fel, illetve kisállat kiállítást rendeztek saját kedvenceikből. A kedd délutánt valódi állatsimogató zárta, ahol kisebb és nagyobb kutyák, macskák, illetve haszonállatok is várták a simogató kezeket.

Felső tagozaton az állati hetet összekötöttük pályaorientációval is. Az AASZC Bethlen Gábor Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum, Szakközépiskola és Kollégium volt a segítségünkre ebben, hiszen minden évfolyam kilátogathatott az iskola tangazdaságába, ahol lovagolni és kocsizni is lehetett, valamint érdekes, állatokkal kapcsolatos játékokat is játszhattak tanulóink. Az aula paravánjai, tárlói megteltek "Szelfizz a kedvenceddel!" témájú fotókkal és kedves rajzokkal kedvenceinkről, így igazán színes hetet zárhattunk mindkét épületegységben.


Fényképek


  vissza  






Tel./Fax: 66-386-006, 66-386-016 | Általános információ: kisbalintiskola@gmail.com