Az állatok világnapja - alsó tagozat
Iskolánk hagyományait követve idén is megemlékeztünk közösen az állatok világnapjáról és a magyar népmese napjáról is. Az alsós kisdiákok először egy állatmesét hallgathattak meg felső tagozatos tanulónk, Kovács Petra előadásában. Ezt követte Fekécsné Buza Erika szórakoztató papírszínháza és egy jóhangulatú daltanulás Kereki Irén gitárkíséretével.
A nap további részében személyesen is megismerkedhettünk különféle állatokkal. Délelőtt a diákok által behozott kis kedvencek kiállítását látogattuk meg, délután pedig az udvaron megrendezett állatsimogató keretében a nagyobb kedvencekkel is összebarátkozhattunk.
Az iskola nem csak ezen az egy napon tekintette szívügyének az állatokkal való törődést, egész hetes gyűjtést is szervezett a helyi állatvédő egyesület részére. A gyűjtéssel a gyermekek figyelmét is fel szerettük volna hívni arra, milyen fontos a menhelyi állatok támogatása. Az összefogás sikeres volt, hálásan köszönjük a támogatóknak a hozzájárulást!
Fényképek
vissza
|