Ballag már a vén diák...
2022. június 18-án a két végzős, nyolcadik osztály elballagott, itt hagyta iskolánkat, hiszen befejezték általános iskolai tanulmányaikat. A diákok búcsút intettek osztálytermüknek, társaiknak, tanáraiknak, az iskolapadokat nem itt fogják szeptembertől koptatni. Virágba borult az udvar, a folyosó, a tantermek. Ünneplőbe öltözve érkeztek a ballagók az alma materbe, kissé megilletődve fogadták az osztályfőnököket: Hunya Jolán tanárnőt és Cs. Nagy Balázs tanár urat. Még egyszer, utoljára együtt voltak!
A ballagási ünnepélyt a Hősök úti iskola udvarán rendezték, szülők, nagyszülők, rokonok izgatottan várták a gyerekeket! A szépen feldíszített színpad és környéke virágok sokaságával várta a búcsúzókat. Megtisztelték jelenlétükkel az ünnepséget: Domokos László az Állami Számvevőszék elnöke, Teleki – Szávai Krisztina igazgató asszony, a Gyulai Tankerületi Központ igazgatója, Toldi Balázs, Gyomaendrőd Város polgármestere, Braun Márton a Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke, Nagy-Kulik Zsuzsa a Szülői Szervezet elnöke valamint a társintézmények vezetői. Versek, dalok, búcsúbeszédek, gondolatok, emlékek, élmények, érzések kavarogtak a "sokszínű csodában". Bölcs útravalókat, szép gondolatokat kaptak a nyolcadikosok Teleki-Szávai Krisztina, valamint Ágostonné Farkas Mária igazgató asszonytól és a két osztályfőnöktől is. A jutalmazáskor mind a negyvenegy végzős diák neve elhangzott. Nagyon örülünk, hogy minden diáknak tudtunk ajándékot adni: könyvet, pendrive-ot, oklevelet.
Kedves Ballagók! Őrizzétek meg emlékeitekben iskolátokat, tanáraitokat! Kívánunk boldog, eredményes, sikeres középiskolai éveket! Igazgató néni szavaival élve: "visszavárunk benneteket a KisBálintba".
Fényképek
vissza
|