KISBÁLINTOSOK a Csodák Palotájában
A Gyulai Tankerületnek köszönhetően 2021. október 6-án 30 felsős diák juthatott el a fővárosi Csodák Palotájába.
Izgalommal telve indultunk útnak a reggeli órákban: aki még nem volt a Csodák Palotájában, ő azért várta a komplexum felfedezését; akinek már volt szerencséje ellátogatni ide, ő pedig kíváncsian várta az újabb élményeket. A kissé szomorkás időjárás ellenére jó hangulatban telt az oda vezető út: megcsodálhattuk Budapest nevezetességeit, a hidakat, az Országházat és a budai várat is.
A CSOPA egy gyerekeknek létrehozott tudományos-oktató központ, mely kb. 5000 m2-en rengeteg látnivalóval várja a látogatókat: interaktív kiállítások széles tárháza, szabaduló szobák, 9D mozi, kísérletek és egyéb szórakoztató tevékenységek tekinthetők meg. Mi persze mindent ki-és felpróbáltunk, közben alig hittünk a szemünknek, mert a tudomány csodákra képes. Kipróbálhattunk, mennyi erőt kell kifejteni ahhoz, hogy örvényt generáljunk. Betekintést nyertünk az űrhajósók életébe, játszottunk a mágneses erővel, a megismerkedtünk a "biliárd-focival" is. Szerencsére volt alkalmunk kísérletezni is: a buborékok világába nyertünk betekintést, s megtudtuk, vannak jó és rossz buborékok is. Giricz Emese aktív részesévé válhatott az Öveges teremben tartott előadásnak, sőt megtapasztalhatta, milyen érzés, amikor tenyerében lángra lobban a propán-bután gáz... azért természetesen nem kerültünk életveszélybe.
Este sok-sok élménnyel és tudományos tapasztalattal, de fáradtan tértünk haza. Javasoljuk mindenkinek, hogy a Csodák palotájába egyszer minden gyereknek és felnőttnek el kell látogatnia.
Köszönjük a kísérő pedagógusoknak: Grétike néninek, Katika néninek és Krisztike néninek, hogy velünk töltötték ezt a felejthetetlen napot!
"CSOPA-rajongó" diákok
Fényképek
vissza
|