Csicseregtek a gyerekek, szó szerint. Egyrészt nagyon jól érezték magukat, másrészt olyan nyomkeresős, nyomozós feladatokat kaptak az osztályok, hogy mindenki tudására szükség volt ahhoz, hogy egyik állomásról, a másikig juthassanak el. Lázasan dolgoztak a gyerekek, és meg is lett az eredménye a munkának, hisz minden titokra fény derült, így az utolsó szobában kézbe vehették az osztályok a zsákmányukat: Katika néni merített papírból készült emléklapját.

Az erdő fohásza
Vándor, ki elhaladsz mellettem
hallgasd a kérésem.
Én vagyok tűzhelyed melege
Hideg téli éjszakákon,
Én vagyok tornácod barátságos fedele,
melynek árnyékába menekülsz a tűző nap
elől, és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házadat tartja
Én vagyok asztalod lapja,
Én vagyok az ágy, amelyben fekszel,
A deszka, amelyből csónakodat építed.
Én vagyok a házad ajtaja, bölcsőd fája,
koporsód fedele.
Vándor, ki elhaladsz mellettem,
ne emelj rám kezet!
Ne bánts!

J. B. Bavier -Fekete István fordítása