Bálint-Valentin Napi Kavalkád a felső tagozaton
A XVIII. Bálint-Valentin Napi Kavalkád a járványhelyzet miatt rendhagyó módon került idén megrendezésre. A programok szervezését ebben a tanévben is a Diákönkormányzat vállalta magára. E jeles nap jelmondata volt: „Jöhet a tavasz!”. Az előzetes feladatok között szerepelt az osztálytermek dekorálása és télűző rigmusok gyűjtése. Néhány osztály kalandként fogta fel a napi programot, s jelmezt is öltött magára. A kavalkád programjai a negyedik órában fánk evéssel, jelmezes fényképezkedéssel indultak. Az osztályok már korábban játékos feladatot adtak egymásnak. A játékok között volt kincskeresés, rajzolós és közösségépítő feladat is. Ötödik órában egy kilenc kérdésből álló kvíz-feladat és egy online kirakó várt az osztályokra. A leggyorsabbaknak 6 perc sem kellett a 60 darabos puzzle kirakásához. Az előzetes és az ötödik órában megoldott feladatokat pontoztuk. Az 5-6. osztályosok között az első helyezést az 5.a osztály szerezte meg, míg a 7-8. osztályosoknál a 8.a osztály bizonyult a legügyesebbnek. A győztes osztályok jutalma egy-egy csokitorta volt. Minden osztály elismerő oklevelet vehetett át helyezéséről, illetve a lelkes részvételéért. A nap programját tombolaárusítás is színesítette, amelyen 300 ajándék talált gazdára.
A tombolatárgyak felajánlásáért szeretnénk köszönetet mondani a következő vállalkozóknak:
Brand Butik
Mini Büfé
Kitty Fodrászat
Virágvarázs Virágüzlet
Cinó Erika
Koloh Judit
Komidó Papírsárkány
Tapír-Papír Írószerbolt
Color Shop Papírbolt
MÁGUS-COMP Számítástechnikai szaküzlet és szervíz
Diadem Gyógyszertár
Tandi Gyöngyi
Kredenc
4Z Trafik
Fényképek az eseményről
vissza
|