Kapcsolj ki! tábori élménybeszámoló
Az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány által kiírt sikeres pályázat révén a 2. napközis tábort 2020. július 6-10. között tartottuk iskolánkban 20 alsó tagozatos kisdiák részvételével.
A Kapcsolj ki! – sport és egészségtudatos életmód tábor nagyszerű lehetőséget nyújtott a gyermekeknek, hogy jobban megismerjék magukat, s hogy hasznos gyakorlati ismereteket szerezzenek az egészséges táplálkozás, a mozgás és a lelki egészség területén.
Az első nap délelőttjén megtanultuk a napüdvözlő jógát, önismerti játékok segítségével pedig mindenki elkészítette az Éntérképét. Délután zenés meditáción és hangfürdőn tanultunk relaxálni.
A második nap jógagyakorlatai után az egészséges táplálkozásról hallhattunk előadást, majd zöldségpástétomokat és egészséges édességeket készítettünk. Igen nagy sikere volt a kölesből készült Raffaellonak és a cukkiniból varázsolt csokipudingnak. A délutáni zenés ellazulást sportjátékok zárták.
A tábor harmadik reggelén vicces, állatok ihlette jógapózokat tanultunk, majd hajókázáson vettünk részt a Hármas-Körösön. Jankulár Zsolt jóvoltából érdekes előadást hallhattunk és láttunk a folyó élővilágáról. Délután a szokásos zenés meditáció után számháborút játszottunk az Erzsébet ligetben, ahol még az sem vette kedvünket, hogy a legfőbb ellenségünk a szúnyogok lettek.
Zenés, mozgásos relaxációval kezdtük a 4. napot, amit a Mozgáskotta és a Kölyökatlétika nyújtotta játékos sportélmények követtek. Délután nap- és vízfürdőzésben, vizes sportjátékokban volt részünk a Liget fürdőben.
Az utolsó napot gyógynövény ismerettel, gyógyteázással indítottuk, majd egy tartalmas délelőttöt tölthettünk el a Bárka Látogatóközpontban, ahol a Körösök szabályozását, élővilágát és a halászat történetét ismerhettük meg interaktív elődáson keresztül. Gyönyörű kavicsokat festettünk és horgásztunk a tantóban is. Ebéd után végre birtokba vehettük a Pájer kemping és Strand csúszdáját és nagyon jól esett a kánikulában a Templom zugi holtág vizében lubickolni. Szép befejezése volt ez a tábor öt napjának!
Az itt szerzett élményeket nemcsak a szívünkben, hanem a táborzárás során megkapott oklevélen és éntérképen is megőrizzük, miszerint:
"Add a legjobb énedet, és gondolkozz pozitívan!"
Fényképek a táborról
vissza
|