Sikeres nyelvvizsgák német nyelvből
Nyolc évvel ezelőtt indult intézményünkben a német nemzetiségi nyelvoktató program. A tanulóknak a német nemzetiség hagyományai és kultúrájának megismerése mellett lehetőségük nyílt a német nyelv magasabb óraszámban való elsajátítására is. Emellett a diákok egy másik idegen nyelvet, az angolt is tanulták heti két órában; s az idegen nyelvi mérés adatai azt mutatták, hogy ez elég eredményes is volt. Közülük többen vállalkoztak német nyelvből az alapfokú nyelvvizsgán történő megmérettetésre. A tavalyi végzős diákjaink közül alapfokú szóbeli és írásbeli (komplex) nyelvvizsgával rendelkeznek az alábbi tanulók: Csányi Brigitta, Pintér Dorka, Rideg Zalán, Sárközi Dániel és Varga Vanda. Sikeres szóbeli nyelvvizsgát tett Kiss Barnabás és Weigert Enikő. Felkészítő tanáruk: Domokos Anikó. Csányi Brigitta és Pintér Dorka már a 7. évfolyam végén sikeresen nyelvvizsgáztak, így a 8. évfolyam elvégzése után a középfokú szóbeli nyelvvizsga követelményeit is sikeresen teljesítették. Medve Gergő 7.a osztályos tanuló is ugyanekkor tette le sikeresen az alapfokú szóbeli és írásbeli nyelvvizsgát német nyelvből. A többi tanuló is jó alapokat kapott mind angol, mind német nyelvből, így bízunk benne, hogy a középiskola első éveiben teljesítik az alapfokú ill. a középfokú nyelvvizsgák követelményeit.
vissza
|