Iskolaavató és tanévnyitó a Gyomaendrődi Kis Bálint Általános Iskolában
A Gyulai Tankerületi központ, Gyomaendrőd Város Önkormányzata és a Gyomaendrődi Kis Bálint Általános Iskola közös tanévnyitóját szeptember 1-jén, 15 órai kezdettel tartották az intézmény Fő úti épületének udvarán.
Az ünnepi műsor a "kisbálintos" hagyományokat követve az elsősök és nyolcadikosok bevonulásával kezdődött, majd a Himnusz közös eléneklése után a kisdiákok verssel köszöntötték a vendégeket, iskolástársaikat. Tanévnyitó beszédet mondott Ágostonné Farkas Mária intézményvezetőnő, aki újabb öt évre szóló kinevezését a napokban vette át Budapesten, Dr. Kásler Miklós miniszter úrtól. Az iskola életében először az új munkatársakat is hasonlóan köszöntötték, mint az elsős kisdiákokat. Csőke Zsolt, Ilyés Zoltán és Lakatos Tibor kollégák kék nyakkendőjét Teleki Szávai Krisztina igazgató asszony, Kepenyes András irodavezető úr és Ágostonné Farkas Mária igazgatónő adta át a pedagógusoknak. Az ünnepi beszédet Professzor Dr. Latorcai János úr, a Parlament alelnöke, Gyomaendrőd díszpolgára mondta el. Az iskolai fejlesztéseket Zalai Mihály a Békés Megyei Önkormányzat elnöke és Toldi Balázs Gyomaendrőd polgármestere méltatta. Az intézményvezető asszony az iskola közössége nevében egy a fejlesztést összefoglaló Emléktablót vett át, amelyet Teleki Szávai Krisztina Gyulai Tankerületi igazgatónő és Dankó Béla országgyűlési képviselő úr adott át az EFOP – 4.1.3-17 infrastrukturális fejlesztés 2018/2019-es tanévben történő sikeres befejezésének emlékére. A Szózat dallamai után a vendégek és a diákok, osztályfőnökeik kíséretében megtekintették a felújított iskolaépületet. Ezt követően a Körös Látogató Központba sétáltak a meghívott vendégek és pedagógusok, ahol az Aranka Játékbaba Múzeum újabb ötven szépséges babával bővült, az adományozó Dr. Latorcai – Ujházi Aranka jóvoltából. Toldi Balázs Gyomaendrőd polgármestere köszöntötte az adományozót és az érdeklődőket, majd Dr. Latorcai – Ujházi Aranka mondta el, hogyan gyűjtötte, szépítette, öltöztette a múzeum kedves babáit, amelyek nagyon szívéhez nőttek, de oly annyira sok összegyűlt belőlük, hogy 2016-ban a városnak ajándékozta. Ezt követően az érdeklődők körbesétaltak a múzeumban, és megcsodálhatták a szebbnél szebb babákat. A jól sikerült, tartalmas délután állófogadással, beszélgetéssel zárult, ahol Dankó Béla országgyűlési képviselő úr mondott pohárköszöntőt. Örüljünk együtt a várva várt fejlesztéseknek, a megújult Fő úti iskolaépületnek! Eredményes, sikeres tanévet kívánunk diákoknak, pedagógusoknak egyaránt!
Fényképek az ünnepségről
vissza
|