Torna Diákolimpia Megyei Döntő »
2019.01.24-én, csütörtök reggel a Kis Bálint Ált. Iskolából 17 tornászlány és 5 tornászfiú felkészülten, magabiztosan indult el a Torna Diákolimpia Megyei Döntőjére, melyet Békéscsabán a Belvárosi Általános Iskolában rendeztek meg.
A tornászok életében ez az év egyik legfontosabb versenye, hiszen ilyenkor derül ki, hogy mennyire dolgoztak jól a lányok év közben.
A rangadón 21 csapat vett részt a megye több városából, ebből 7 csapat Gyomaendrődről érkezett. 3 csapat a Rózsahegyi Általános Iskolából, és 4 csapat a Kis Bálint Általános Iskolából.
A lányok és a fiúk egyaránt nagyon szép eredményeket értek el. Két csapatunk is a legjobbnak bizonyult a megyében, hiszen I. korcsoportban a Kis Bálintos taroltak. A fiúk és a lányok is aranyérmesek lettek!!! A II. korcsoportban szereztek a lányok még egy bronzérmet, valamint III. korcsoportban egy 6. helyezést.
Mindenki nagy meglepetésére és örömére az egyéni összetett versenyben az I. kcs-ban Pataki Zoé állhatott fel a dobogó legfelső fokára, és ezzel ő lett a megyei bajnok. Dobogóra állhatott még egyéni versenyben Furka Dorka, aki ezüstérmet, valamint Munkácsi Petra és Csipai Csenge, akik bronzérmet nyertek a saját korcsoportjukban.
A csapatversenyekben az 1-3. helyezettek jutottak tovább az országos elődöntőre. A Kis Bálintosok közül az I. kcs-os lányok és fiúk, valamint a II. kcs lányok is kiérdemelték ezt a lehetőséget. Így az iskolánkat 3 csapat fogja képviselni ezen a megmérettetésen.
Nagyon büszkék vagyunk minden versenyzőnkre! Az edzőknek, Gergely Orsolyának és Hornok Imrének hálásan köszönjük a sikeres felkészítést!
Az eredmények részletesen:
FIÚK:
1.hely: Kis Bálint Általános Iskola
(Csipai Csongor, Csernyeczki Balázs, Furka Lénárd, Horváth Zoltán, Szunyog Hunor)
Egyéni összetett verseny eredménye:
1. hely: Csernyeczki Balázs
2. hely: Csipai Csongor
3. hely: Szunyog Hunor
LÁNYOK
I. korcsoport - Csapat
BAJNOK: Kis Bálint Ált. Isk. csapata
(Furka Dorka, Kovács Petra, Munkácsi Petra, Pataki Zoé, Szilágyi Zsófia, Weigert Virág)
Az egyéni összetett eredmények:
BAJNOK: Pataki Zoé (Kis Bálint Ált. Isk.)
2. hely: Furka Dorka (Kis Bálint Ált. Isk.)
3. hely: Munkácsi Petra (Kis Bálint Ált. Isk.)
5. hely: Weigert Virág (Kis Bálint Ált. Isk.)
II. korcsoport - Csapat:
3. hely: Kis Bálint Ált. Isk.
(Csipai Csenge, Furka Rebeka, Ignácz Csenge, Izsó Zorka, Klimaj Emese, Varsányi Misell)
Egyéni:
3. hely: Csipai Csenge (Kis Bálint Ált. Isk.)
III. korcsoport - Csapat:
6. hely: Kis Bálint Általános Iskola
(Fekécs Noémi, Gyovai Tímea, Molnár Tímea, Nagy Andrea, Szunyog Hanna)
A gyerekeket felkészítette: Gergely Orsolya és Hornok Imre.
Mindenkinek szívből gratulálunk!
Fényképek a versenyről
vissza
|