Bemutató irodalomóra »
2018. december 6-án került sor Hunya Jolán tanárnő bemutató irodalom órájára az 5.a osztályban. Az óra témája Petőfi Sándor János vitéz című művének részösszefoglalása volt. Az óra elején a tanulóknak a mű részleteit ábrázoló képeket kellett kirakniuk, ezzel a feladattal ki is alakították a csoportokat, amikben ezután dolgoztak. Pókháló-módszerrel felidézték eddigi ismereteiket Petőfiről és a műről. Közös megbeszélés során összegyűjtötték a válaszokat a táblán is. Hat tanuló bemutatta a memoriterként megtanult részleteket. Verstani tudásukat is próbára tették: idézetek alapján kellett a költői eszközöket felismerni, illetve a vers ritmusát, rímelését megállapítani.
A tanulók aktívan, fegyelmezetten dolgoztak az órán, az eddig tanult fogalmakat, ismereteket ügyesen alkalmazták, a mű történetének eddig megismert részeit magabiztosan, pontosan idézték fel.
Fényképek az óráról
vissza
|