Márton-napi témanap »
A Márton-napi népszokások egyrészt az év végéhez, a mezőgazdasági munkák befejeződéséhez, illetve az advent közeledtéhez kötődnek, másrészt ahhoz a legendához, amely szerint Szent Márton egy libaólban próbált elrejtőzni, amikor püspökké akarták megválasztani, de a ludak elárulták gágogásukkal. Ehhez kapcsolódott a november 9-én, az EFOP 3.3.2-16-2016-00125 pályázati projekt keretében megvalósított Márton-napi témanapunk is.
A program első részében a jeles naphoz kapcsolódó szokásokat és hagyományokat elevenítették fel a gyerekek játékos feladatok segítségével. A jóhangulatú csoportmunkát kreatív kézműves foglalkozás követte – lampionokat, ajtódíszeket, libás képeket készítettünk.
Fényképek a témanapról
vissza
|