Euroskills Budapest, 2018 »
2018. szeptember 26-án intézményünk 55 végzős diákja 5 kísérőtanárral tekintette meg a EuroSkills Budapest 2018 versenyt, ahol kiemelkedően ügyes fiatal szakemberek mérik össze tudásukat és képességeiket Európa számos országából. Ezt a szakmák "Európa-bajnokságának" is szokták nevezni, s kétévente rendezik meg. Hazánk 2007 óta vesz részt a WorldSkills és a EuroSkills versenyeken, és a magyar csapat az elmúlt években kiemelkedően teljesített. Közép-Kelet-Európában Magyarország rendezi meg elsőként a EuroSkills versenyt, s az iparkamara - pályaorientációs tevékenysége keretében - Békés megye 17 településéről összesen 2300 diákot utaztat a versenyre kormányzati forrásból. Magyarországot 27 fiatal szakember képviseli a rangos szakmai versenyen, s közülük 4 Békés megyei. Köztük van iskolánk egykori tanulója, Kovács Alexandra is, aki a fodrász szakmában már bizonyított: a tavalyi világversenyen kiválósági érmet szerzett. Büszkeséggel töltött el minket, hogy a helyszínen drukkolhattunk Szandinak.
Amellett, hogy betekinthettünk a versenyekbe, különböző foglalkoztatók keretében ki is próbálhatták diákjaink képességeiket, szerezhettek élményt egy-egy szakmával kapcsolatosan. Reméljük, hogy ez a program elősegítette sok tanuló pályaorientációját.
vissza
|