A papírmerítés mestere »
2018. szeptember 21-én, az EFOP 3.3.2-16-2016-00125 pályázati projekt keretében látogattunk el – a Körös Látogatóközpont közreműködő segítségével – Kovácsné Nagy Katalin papírmerítő műhelyébe.
A foglalkozás témaválasztását segítette Vincze László papíripari mérnök néhány gondolata is segítette, mely szerint: "Szellemi és anyagi műveltségünk, társadalmunk épülete a papírt nem nélkülözheti. Öröklött tudásunkat ez az íróanyag mentette meg az idő semmisítő kezétől, a papír segítségével gyarapíthatjuk tovább ezt az örökséget, s hagyományozhatunk sok mindent az utókorra. Illő tehát, hogy a papír, amely haladásunkat türelmesen szolgálta, most önmagáról, korábbi életéről - múltjáról beszéljen."
A kulturális óra alapvető célja – a tájházban végzett foglalkozásokhoz hasonlóan - elsősorban a hagyományőrzés, a népi kismesterség megismerése, emellett pedig a gyermekek kommunikációs képességeinek, esztétikai érzékének, valamint interperszonális kapcsolatainak fejlesztése volt.
Fényképek a foglalkozásról
vissza
|