"BÁRMIRE KÉPES VAGY, HA ELSZÁNOD MAGAD" »
Lehetett volna ez is a címe annak az előadásnak, amelyet iskolánkban október 27-én tartott dr. Vass Vilmos egyetemi tanár, aki több mint 30 éve tanít a köz- és a felsőoktatásban. Tantervelmélettel foglalkozik, különösen érdekli a tanulás – gondolkodás - kreativitás hármas egysége, amelyre épül a tanterv. Évente közel 150 előadást tart, több mint 100 publikációja jelent meg magyar és angol nyelven.
Interaktív módszereit, "VAS-háromszög"-nek nevezi, melyben kiemelt szerepet kap az "együtt tanulás", "a közös gondolkodás" és a motiváció.
Előadásának lényegét így összegezhetjük: a gyermekek lelkesen, motiváltan érkeznek az iskolába, ahol csak motivált pedagógusok tudják bennük fenntartani a további érdeklődést. Ehhez a "3A"-ra építhetünk, ami a következő: Akarat – Attitüd – Alázat.
A tanár úr élvezetes, humorral tűzdelt, tanulságos programot biztosított mindannyiunk számára.
Fényképek az előadásról
vissza
|