Egy hét egy német nemzetiségi településen »
Ebben az évben is pályáztunk támogatásra a német nemzetiségi tábor megvalósításához.
A pályázat sikeres volt, ennek köszönhetően 2017. augusztus 27- szeptember 2-ig 41 diák és 5 kísérő tanár tölthetett egy kellemes hetet Liptódon, egy Baranya megyei német nemzetiségi településen. A település lakóinak nagy része még aktívan ápolja a német nemzetiségi hagyományokat, amelybe a Kis Bálintos Diákok is bepillantást nyerhettek. Megismerkedtek a pacsker készítésének folyamatával, s ők is hímezhettek sváb díszítő motívumokat. A hét során több alkalommal magunk készítettük a jellegzetes sváb ételt, amit ebédre jóízűen el is fogyasztottunk. Részt vettünk népi ügyességi sorversenyen, túlélő túrán és lovas kocsizáson. Megtanultunk gyertyát önteni és kosarat fonni háromélű sásból. Mohácson megtekintettük a Nemzeti Történelmi Emlékhelyet és a busó kiállítást. Pécsett a Dzsámi felfedezésére került sor csoportmunkában. Élményekkel gazdagodva tértünk haza a nyárzáró táborozásból.
A tanulóink a német nemzetiségi táborban személyesen átélt tapasztalat által könnyebben átörökíthették a nemzetiségi hagyományokat, identitásuk erősödik.
Jövőre is tervezünk német nemzetiségi tábort.
Kísérő pedagógusok
Fényképek a táborról
vissza
|