Vaszkán Milán megyei Diákolimpia bajnok! »
Újabb rangos sikert ért el iskolánk 3. a osztályos tanulója Vaszkán Milán, aki a március 23-án Orosházán a Bogárzó lóversenypályán megrendezett mezei futóverseny megyei Diákolimpia döntőjében kiemelkedő teljesítménnyel bajnoki címet szerzett!
Az I. korcsoportosok versenyében 64 tanuló indult, a rajt utáni szokásos tumultust követően kb. 100 méter megtétele után az élre állt, majd folyamatosan növelve az előnyét és végül 2:22,84 p-es kimagasló időeredménnyel magabiztosan győzött a 800 m-es távon, ezzel tovább bővítette a 108 éremből álló kollekcióját. Az elmúlt tanévben az egy évvel idősebbek között elért 3. helyezését követően tehát sikerült teljesíteni a papírformát és megszerezni a hőn áhított megyebajnoki címet. Teljesítményéről mindent elmond a második helyezett békéscsabai kisfiú édesapjának elismerő szavai, aki a fiának a célba érkezéskor történő gratulációjában ennyit mondott: "Gratulálok kisfiam! Mindenkit legyőztél - akit lehetett..."
Az I. korcsoportban még nem rendeznek országos döntőt, tehát egyenlőre ez a végállomás volt, de bízunk benne, hogy a következő évek során országos szinten is hasonló eredményeket tudhat maga mögött a Vaszkán Gábor testnevelő tanár-atlétika szakedző szakmai irányítása alatt pallérozódó tanítvány! Erre minden esély megmutatkozik, hiszen március 11-én Kecskeméten a Mezei Futó Országos Bajnokság során az egy évvel idősebb U 11-es korosztályban elért 9. helyezése során minden 2008-as születésű versenyzőt maga mögött tudott!
vissza
|