Bálint-Valentin Napi Kavalkád a felső tagozaton »
Az idei Bálint-Valentin Napi Kavalkádunk már a XIV. ilyen rendezvény volt Iskolánk életében, melyet a Diákönkormányzat rendezett meg. Jelmondatként a Republic együttes dalszövegének részletét választottuk: "Légy, aki vagy..." Hagyományainkat ápolva most is különböző előzetes feladatokat kaptak tanítványaink. Minden közösség a farsang hangulatához illesztette terme dekorációját, lelkesen próbálták az osztályprodukciójukat. A 7-8. osztályosok diákigazgató-választásra készülhettek, a vállalkozó kedvűek süteményeket készíthettek és árulhattak. Mindeközben megfogalmazták "okoskodásaikat": mit szeretnek az iskolánkban illetve mit szeretnének az iskolánkba(n)...
Rendeztünk különböző egyéni versenyeket is, de kicsit másképp, mint eddig. Sportos délutánjainkon dekázhattak, célba dobhattak és rúghattak a legtechnikásabb diákok. "Csűrcsavarosdi" játékdélutánunkon mai, népszerű és régi játékokat elevenítettünk fel és játszhattak az érdeklődők – nagy örömünkre igen szép számmal voltak, vagyis szeretnek együtt mókázni.
A megválasztott diákvezetők: Deli Boglárka (8.b) és Kiszely Veronika (8.b) kérésére az idén nem egy, hanem két napig lehetett a diákok kezében az iskola irányítása. Az ígért programjuknak teret engedve február 13-án mindenki egységesen baseball-sapkában jött iskolába, tanórák 5 perccel rövidebbek voltak, minden szünetben szólt a Suli-rádió és kedvünk szerint használhatták telefonjukat – persze tiszteletben tartva mások személyiségjogait.
Február 14-e reggelén mindenki felelevenítette a Bálint napi hagyományokat, majd felöltötte magára télűző maskaráját, s elindult az alakoskodó felvonulásra. Diákvezetőink a Járási Hivatal előtt átadták a "KISBÁLINTOS" diákok okoskodásait a város, a járás, és a tankerület vezetőinek, s az idén első ízben ezen intézmények megválasztott diákvezetőinek is. A nap csúcspontja – természetesen – a Kállai Ferenc Kulturális Központban előadott osztályprodukciók voltak. Magas színvonalú előadásokat láthattunk, melyek a diákok, osztályfőnökök kreativitását és sokszínűségét tükrözték. Az utolsó "fellépők" – a diákvezetők kérésére – a felsős pedagógusok voltak, akik az Illés együttes népszerű szerzeményét, az Újra itt van... kezdetű dalt énekelték el.
Nagyon hangulatos napokat hagytunk magunk mögött, s lélekben már készülünk a jubileumi, XV. Bálint-Valentin Napi Kavalkádra...
A sportos és játékos délutánok fényképei
A XIV. Bálint-Valentin Napi Kavalkád fényképei
vissza
|