Az iskolanévadó tiszteletére rendezett emlékünnepség »
Az emlékünnepségen az iskola irodalmi színpada és énekkara műsorral tisztelgett Kis Bálint emléke, életműve előtt. Az iskola 15 évvel ezelőtt vette fel a református rektortanító nevét, akinek nevelő-tevékenységét, a gyomai reformátusság életében betöltött szerepét méltatták közösen diákok, pedagógusok. A rendezvényt jelenlétükkel megtisztelték Gyomaendrőd elöljárói, a társintézmények vezetői, nyugdíjas pedagógusok, szülők. Itt került sor az iskola és a Gyermekekért Alapítvány által létrehozott díjak, elismerések átadására, a gyerekek és pedagógusok jutalmazására.
2016-ban Kis Bálint-díjat kapott:
Kereki Irén, tanító,
Ladányi Sára 8. c osztályos tanuló.
Az iskola nevelőtestületének határozata alapján a Kis Bálint Általános Iskola Kiváló diákja címet Gál Bence 8.b. osztályos tanuló nyerte el.
Az év közössége Iványiné Varga Marianna vezetésével a 4.b osztály lett.
Az év szülőjének Kissné Csalah Anitát választották, az év diákja címet Farkas Dóra végzős tanuló kapta meg.
Az idén Mészáros Szabolcsnak nyújtotta át Halászné Dr. Balogh Erzsébet a Halász István-díjat.
A Békés Megyei Kormányhivatal Gyomaendrődi Járási Hivatala fontosnak tartja, hogy jó kapcsolatot építsen ki Gyomaendrőd köznevelési intézményeivel. Ezért az idei évben első alkalommal egy végzős diákot jutalmazott a nyolc év alatt nyújtott példamutató magatartása, kiemelkedő tanulmányi eredménye és kiváló sportteljesítménye alapján. Az elismerést Dr. Pacsika György járási hivatalvezető nyújtotta át a Kis Bálint emlékünnepségen Gál Bence 8. b osztályos tanulónak.
Képek az iskolanévadó tiszteletére rendezett emlékünnepségről
vissza
|