Ismét az Erzsébet-táborban nyaraltunk Fonyódligeten »
A Gyomaendrődi Kis Bálint Általános Iskola 90 diákja az idei nyáron is a Balaton partján vakációzott 2015. július 5-től 10-ig. A gyerekek felügyeletét az intézmény 10 pedagógusa látta el.
A fonyódligeti Erzsébet-tábort sok diákunk már ismerősként üdvözölte, hiszen közülük többen már harmadik alkalommal nyaraltak ebben a hatalmas méretű gyermektáborban, mely közvetlenül a Balaton partján fekszik. A tó közelsége nagyon fontos volt a forró nyári napokon, hiszen naponta két alkalommal is lubickolhattunk a kellemes hőmérsékletű vízben. Mindannyian élveztük a vízi kalandparkot, hiszen hatalmas csúszdákról lecsúszva csobbanhattunk a vízbe. Ezután pedig az evezést is kipróbálhattuk. A vízi vetélkedőn két tíz fős csapattal vettünk részt. A vízben kialakított akadálypályán sorversenyt szerveztek érdekes, néha nehezen megoldható feladatokkal. Az egyik csapatunk második, a másik csapatunk pedig harmadik helyezést ért el. Ismerős program volt a Fonyód-kvíz is: a rekkenő hőségben kisvonattal beutaztunk Fonyódra, ahol a kikötőben kerestük meg a teszt kérdéseire a választ. Szerettünk volna részt venni a focibajnokságon és a tábori olimpián is, de a hőségriadó miatt ebben a turnusban ezeket nem tartották meg. Új tábori programként szerepelt azonban a televízióból ismert „Nagy vagy!” című játék, amelyben 20 fős csapatunk a sportos játékot megnyerve aranyérmet szerzett. Az utolsó előtti napon az időjárás elromlott, így az erősen hullámzó Balatonban nem tudtunk fürödni. A tábor vezetői azonban gondoskodtak a táborozók szórakoztatásáról: a délelőtt folyamán a gyerekek különböző ügyességi játékokat próbálhattak ki. A feladatok teljesítéséért kuponokat kaptak, amelyeket ajándékokra válthattak be. Az Erzsébet-vetélkedőt is ekkor tartották. Nagyon büszkék vagyunk négy fős csapatunkra, akik első helyezettek lettek. A csapat tagjai: Almási Lili, Deli Boglárka, Gál Bence és Rák Dávid. Délután pedig a tábori Ki mit tud? c. programon vettünk részt, ahol többen is második helyezést értek el a fellépő diákjaink közül: Ladányi Sára (népdal), Ács Orsolya és Szilágyi Csilla (mazsorett) és a 7.c osztályosok (modern tánc). Az esti programok közül a legnépszerűbbnek a táncház és a diszkó bizonyult.
Az utolsó napon ismét napsütésre ébredtünk. De a fürdőzés helyett hazafelé készülődtünk, hiszen a szülők már izgatottan várták a táborozókat, akik közül sokan megfogadták: jövőre ismét az Erzsébet-táborban nyaralok!
vissza
|