Kreatív tábor a Gyomaendrődi Kis Bálint Általános Iskolában »
Hasznos és kellemes hagyomány intézményünkben az, hogy a tanév befejeztével tanulóink számára kézműves tábort szervezünk. Idén ez június 22-étől június 26-áig tartott.
Minden nap három féle foglalkozáson vehettek részt a gyerekek.
Az érdeklődő jelentkezőket életkoruk szerint osztottuk három csoportba, melyek forgószínpad szerűen váltották egymást minden nap.
A kézműveskedések alkalmával papír, fonál és gyöngy felhasználásával készítettek különböző használati és dísztárgyakat a gyermekek.
Diákjaink az angol nyelvi foglalkozásokon vidám játékok keretében gyakorolták a tanév során megszerzett ismereteket, miközben új dalokat tanultak gitár kíséret mellett.
Az informatika foglalkozásokon prezentáció és önéletrajz készítésével, és az internet biztonságos használatával ismerkedhettek a nebulók.
A lebonyolításban is és az anyagi forrása biztosításában is nagy segítséget jelentett iskolánk alapítványának támogatása.
vissza
|