VI. Vidor délután »
Diákönkormányzatunk 2010. óta minden év januárjában megrendezi a Vidor délutánt.
Célunk: nevetés, vidorkodás, vidámkodás. Nevetni, vidámnak lenni a világ egyik legjobb dolga, mindannyian nagyon szeretjük.
A Vidor délután a legkedveltebb programjaink egyike. Ebben az évben „fiatalabb” nyugdíjas pedagógusainkat is elhívtuk rendezvényünkre, s feltettük nekik a kérdést: Hogy tetszik lenni?
Idén a kis és nagydiákoknál egyaránt a viccmondás és a találós kérdések feltevése volt a legnépszerűbb produkció, de láthattunk cirkuszi mutatványokat, mese és vers megjelenítéseket is, illetve táncos, vidám jeleneteket.
A délután az Alapítvány és az SZMK jóvoltából teázással ért véget. Köszönet minden szereplő diáknak, segítő pedagógusnak, szülőnek, felnőttnek. Jól szórakoztunk, sikeres délután volt, kedves színfoltja iskolai életünknek.
vissza
|