Gyomaendrődi Kis Bálint Általános Iskola - 5500 Gyomaendrőd - Fő út 181. | 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Aktív iskola
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Ismét Erzsébet-táborban nyaraltunk! »

A Gyomaendrődi Kis Bálint Általános Iskola 120 tanulója és 13 pedagógusa az idei nyáron is a Balaton partján tölthetett egy programokban gazdag, csodálatos hetet.
A tavalyi nagysikerű táborozás után rögtön elhatároztuk, hogy a következő évben is pályázatot nyújtunk be az Erzsébet-program keretében meghirdetett vakációzásra. Pályázatunk nyert, s így a diákok nagyarányú érdeklődése miatt 2014. július 13-án korán reggel két autóbusszal indultunk Balaton-parti úti célunk, Fonyódliget felé. Néhány társunk vonattal tette meg a hosszú utat. Megérkezésünk után a Balaton hűs vizében is megmártóztunk. Nagyon büszkék voltunk a tábornyitón két diákunkra, akik az Erzsébet-tábor zászlaját vonhatták fel. Ezalatt a többi táborozó a már jól ismert tábordalt énekelte: „Gyere elférünk, gyere el, kérünk, s lesz egy szép közös emlékünk, ha a víz, ha a part, ha a Nap is kitart, és nem kapunk ki egy nagyobb vihart.” Szerencsére az időjárás kegyes volt hozzánk, a táborozás hetében ugyanis a kisebb záporok ellenére mindennap tudtunk a tó vizében fürödni. A táborban gazdag program várta a gyerekeket: vízi vetélkedő, színházi előadás, vízi kalandpark, koncert, diszkó, Erzsébet-vetélkedő, kerékpáros akadálypálya, focibajnokság, tábori olimpia, kisvonatozás Fonyódra, s éjszakai Bátorság-próba. Csapatunk minden versenyre benevezett, s a feladatok teljesítése után többször hirdették ki győztesnek iskolánk tanulóit. A sportban is jeleskedtek a gyerekek: a tábori focibajnokságban a 12 éven felüli fiúk 4. helyezést értek el, a 12 éven aluliak csapata pedig bronzérmes lett! Pásztor Olivér 4.b osztályos tanulónk szerezte meg a gólkirályi címet. A tábori olimpián futás, távolugrás, kislabda hajítás és célba rúgás sportágakban mérhették össze erejüket a diákok. Ismét több tanulónk állhatott a dobogó különböző fokaira az eredményhirdetéskor, s nyakukba került az Erzsébet-tábori arany-, ezüst- vagy bronzérem. Fehér Dóra és Kónya Frigyes szerezte a legtöbb érmet, de büszkék vagyunk Werle Zorka, Gubucz Réka, Weigert Enikő, Galát Levente, Ugrai László és Kiss Barnabás teljesítményére is. A színes és változatos tábori programok mellett az utolsó napon egy hajókirándulást is tudtunk szervezni Badacsonyba.
A táborzáró ünnepség után a diákok közül többen megfogadták: jövőre ismét eljövünk az Erzsébet-táborba!
Köszönet a táborozás megszervezéséért Vaszkó Lajosné, Balla Károlyné és Forgácsné Gyetvai Krisztina pedagógusoknak, valamint a diákok felügyeletéért Ágostonné Farkas Mária intézményvezetőnek, Csapóné Pap Zsuzanna, Fekécs Éva, Fekécsné Búza Erika, Gálné Juhos Éva, Gyalog Irén, Gyuriczáné Molnár Éva, Kocsisné Beranek Gizella, Kovácsné Szabó Mária és Orbán Józsefné pedagógusoknak. Köszönjük a Gyermekekért Alapítvány anyagi támogatását is.




  vissza  






Tel./Fax: 66-386-006, 66-386-016 | Általános információ: kisbalintiskola@gmail.com