2013. május 25-én Orosházán jártunk, ahol szép eredményt ért el Varjú Dániel 6. b osztályos tanulónk.
A megyei számítástechnika verseny előzetes válogatójáról már a legmagasabb pontszámmal jutott be a döntőbe.
A Táncsics Mihály Közoktatási Intézmény és Tehetségközpont Vörösmarty Mihály Általános Iskolája rendezte meg a Békés Megyei Számítástechnikai Verseny megyei döntőjét, ahol Dani számítógép használat kategóriában az ötödik-hatodik osztályosok között első helyezett lett.
Nagyon szép eredményét könnyedén érte el annak ellenére, hogy a gyakorlati feladat megoldása során "elszállt" szinte a teljes munkája, így egy másik gépen sokkal rövidebb idő alatt kellett újra megoldania a feladatot. Kiegyensúlyozott, nyugodt versenyzőnek bizonyult.
Gratulálunk szép teljesítményéhez.
Felkészítője: Kovácsné Nagy Katalin.
vissza