A Csongrádi Ének-Zenei Általános Iskola meghirdette a IV. Föld, víz, levegő természetismereti és környezetvédelmi csapatversenyt 5-6. osztályos tanulóknak. A versenyre jelentkezhettek: Csongrád megye általános iskolái és a Dél-Alföld ökoiskolái.
Iskolánkat Ignácz Kata és Weigert Csenge 6.a osztályos, valamint Mészáros Szabolcs és Tóth Ákos 5.c osztályos tanuló képviselte, és az előkelő 3. helyen végeztek. A csapat neve: "A vizek gyermekei" volt.
A Föld napja alkalmából 2013. április 19-én volt a megmérettetés, ahol akadályverseny formájában kellett számot adni tudásukról. Eközben bejárták a Holt-Tisza partját, a környező parkokat, még kenuzni is volt lehetőségük.
Előzetes feladataik is voltak: prezentációt kellett készíteni a Hortobágyi Nemzeti Parkról, menetlevelet, jelvényt, hulladékból egy öltözetet kellett alkotni. A menetlevelet köszönjük Csordás Aliznak, az öltözék elkészítésében nyújtott segítséget Palicskáné Szegedi Katalinnak.
A versenyt olyan élvezetesen szervezték meg, hogy felért egy kirándulással. Az ajándékok, a jutalomkönyv, a vendéglátás még felejthetetlenebbé tette ezt a napot. Köszönjük a szervező iskolának, és köszönöm a helytállást a csapatnak. Igazi csapatként tudtak dolgozni.
A csapat felkészítője: Kovácsné Nagy Katalin.
vissza