A Kis Bálint Általános Iskola és Óvoda a "Gyermekekért Alapítványa" megalapította a "Kis Bálint Díjat".
Évente a díjjal kívánjuk elismerni a kiemelkedő teljesítményt nyújtó diák és intézményi dolgozó munkáját.
A díj odaítélése az elismerésen túl a hagyományteremtést szolgálja, mely évente a - ballagáson -
Kis Bálint Napok rendezvénysorozaton, ünnepélyes keretek között kerül átadásra.
A díjat minden évben egy fő munkavállaló és egy fő végzős diák kaphatja meg.
Ajánlatot tehet a Kis Bálint Általános Iskola és Óvoda bármely munkavállalója, diákjainak, a diákok szüleinek közösségei, (osztályok, DÖK, Intézményi Szülői Szervezet).
Az ajánló csak egy fő diákra és egy fő munkavállalóra tehet ajánlatot.
Ajánlás
Az ajánlatot előre elkészített nyomtatványok felhasználásával lehet megtenni. A formanyomtatvány letölthető az iskola honlapjáról: (
diák és
munkavállaló), ill. a titkárságon is kérhető. Az ajánlásokat az iskolatitkár részére kell visszajuttatni a megadott időpontig.
Az ajánlható személyekkel kapcsolatos általános feltételek.
A Kis Bálint Díjban részesülhet az a munkavállaló, aki a következő - együttesen értékelendő - szempontoknak megfelel:
- legalább 10 éve aktív dolgozója a Kis Bálint Általános Iskola és Óvodának, vagy nyugdíjasa, ill. legalább 10 évet aktívan az intézményben (jogelőd intézményben) dolgozott,
- fegyelmi vétségért felelősségre nem vonták
és a következő szempontok alapján a díjra érdemes:
» szakmai, pedagógiai munkája,
» közösségi munkája,
» diákok, gyermekek iránti szeretete,
» munkája iránti elkötelezettsége, példamutató munkavégzése,
» kollégáihoz és a gyerekekhez való viszonya, kapcsolatrendszere,
» szakmai megújulási készsége, képessége,
» munkahelyi közösségért, intézményfejlesztésért végzett munkája.
A Kis Bálint Díjban részesülhet az a diák, aki a következő - együttesen értékelendő - szempontoknak megfelel:
- minimum 4 éve a Kis Bálint Általános Iskola és Óvoda diákja,
- a Kis Bálint Általános Iskola és Óvoda 8. osztályos tanulója,
- igazolatlan hiányzása a tanulmányai során nem volt,
- igazgatói megrovást tanulmányai során nem kapott
és a következő szempontok alapján a díjra érdemes:
» tanulmányi munkája 5-7. évfolyam végén és 8. évfolyam félévkor tantárgyi minősítésében
közepes nem lehet,
» magatartása és szorgalma példás vagy jó,
» versenyen, vetélkedőkön, pályázatokon való eredményes részvétele,
» közösségben végzett tevékenysége,
» intézmény hírnevének öregbítése.
A díj odaítéléséről a bírálóbizottság dönt az ajánlásokban foglaltak szerint, az ezeket alátámasztó iskolai dokumentumok alapján az értékelő lapok kitöltésével és összegzésével.
Az ajánlások leadásának határideje:
2012. május 02. (szerda) 12.00 óra.
A bírálóbizottság tagjai:
- a kuratórium tagjai 3 fő
- az ellenőrzőbizottság tagjai 3 fő
- az intézmény képviselője 1 fő
- a Közalkalmazotti tanács vezetője 1 fő
- a DÖK elnöke és patronáló tanára 2 fő
- Kis Bálint leszármazottja 1 fő
Az ajánlások nyilvánosak, az iskola honlapján megtekinthetők és a
"fórum menüpont" alatt hozzászólások tehetőek.