Egészségnap »
"Ha tudsz egy kézmozdulattal másokon segíteni, miért tartod karjaidat béna lustaságban."
(Taitosz)
A Kis Bálint Általános Iskola és Óvoda Egészségnapja nagy hagyománynak és népszerűségnek örvend a szülők, diákok, tanárok körében egyaránt.
Dr. Katona Piroska gyermekorvos és Gálné Juhos Éva kolléganő szervezésében a következő érdekes és tanulságos az egészséges életmóddal kapcsolatos előadások, tevékenységek zajlottak az intézményben.
Szülők részére vérnyomást és testsúlyt mért az iskolavédőnő, a doktornő pedig a rejtőzködő kórról, a lisztérzékenységről beszélt. Kisebb diákjaink az Erzsébet ligetben sétáltak "egészségükért", míg a nagyobbak elsősegélynyújtásban, újraélesztésben részesültek szakavatott asszisztens és mentőápoló segítségével. Természetesen a gyerekek maguk is kipróbálhatták ügyességüket, bátorságukat, amikor bekötözték egymás kezét vagy éppen szakszerűen nevezték meg a tűzoltóautó felszereléseit. A közlekedés szabályaira és veszélyeire hívta fel a figyelmet Látkóczki László iskolarendőr, végezetül a nap feszültségét tánccal vezették le a diákok, Kádár Magdolna védőnő vezetésével, de csak az egészséges ételek elfogyasztása után, amelyeket az osztályok közösen készítettek el. Az idei év mottója: "a teljes kiőrlésű gabonák előnyben részesítése a receptek között barangolva."
vissza
|