Darvas Tibor Versmondó Verseny »
A Költészet Napja és Tibor nap tiszteletére 7. alkalommal rendeztük meg a Diákönkormányzat által alapított Darvas Tibor Versmondó Versenyt, melyet az iskola egykori kiváló magyar-történelem szakos tanáráról neveztünk el. Az ő emléke előtt tisztelegve, több mint 40 éves szakmai munkáját elismerve hoztuk létre a róla elnevezett emléktantermet 2004-ben, majd 2005-ben versmondó és versillusztrációs, 2006-ban pedig prózaíró versenyt alapítottunk.
Milyen ember volt Darvas Tibor? Nagyszerű. Becsületes, őszinte, segítőkész, jó humorú, precíz, szerény, igényes, gyönyörű énekhangú. Nem kedvelte a hízelgést, dicsekvést, törtetést.
S milyen tanár volt? Kiváló. Szigorú, de következetes, a hivatásának élő pedagógus, aki személyiségének értékeivel, gyermekszeretetével, magas fokú szakmai tudásával gyakorolt nagy hatást. Diákjai szerették, kollégái, s a szülők tisztelték, elismerték. Vallotta: mindenki tehetséges valamiben, csak meg kell találni, mi az. Helytállni, megfelelni a mindennapokban - az életben - ez volt a vezérelve, erre nevelte tanítványait is.
A versmondásról így vélekedett: "A verset nem szavalni kell, hanem érteni, s elmondani."
A róla elnevezett versenyen, melyet most is pedagógussá lett tanítványai szerveztek meg, sok kis- és nagydiák mondott szépen, jól értelmezve verset. Öröm volt őket hallgatni.
A nagydiákok versenyét április 14-én tartottuk 24 tanuló részvételével. Az 5. évfolyamot 7, a 6. évfolyamot 6, a 7. évfolyamot 5, a 8. évfolyamot pedig 6 diák képviselte.
A verseny Kónya Márta Diákönkormányzat-vezető magyar-ének-pedagógia szakos tanár (Darvas Tibor tanítvány) megemlékező köszöntője után évfolyamonkénti bemutatóval történt.
A zsűri tagjai voltak:
Susányi Istvánné iskolánk nyugdíjas magyar-ének szakos tanárnője, Dubis Ferencné nyugdíjas magyar-orosz-német szakos tanárnő, és Balla Károlyné magyar-német-történelem szakos tanárnő.
Döntésük alapján a következő eredmény született:
5. évfolyamon:
1. Miklavitz Ákos 5.b, Kriszt György 5.a
2. Mrsán Petra 5.b
3. Nagy Bettina 5.c
6. évfolyamon:
1. Czikkely Hanga 6.b
2. Gácsi Benedek 6.b
3. Uhrin Barbara 6.a
7. évfolyamon:
1. Magyari Gyöngyi 7.a, Hunya Réka 7.b
2. Füzes András 7.b
8. évfolyamon:
1. Sipos Fanni 8.b, Almási Viktória 8.a
2. Kéri Miklós 8.b
3. Laskai Renáta 8.b
A verseny minden résztvevője emléklapot kapott, a helyezettek könyvjutalomban részesültek. Felkészítő tanárok: Kónya Márta, Gordos Zsuzsanna, Hunya Jolán, Balla Károlyné, Forgács Krisztina.
Köszönet minden résztvevőnek és segítőnek!
Kónya Márta, Diákönkormányzat-vezető
vissza
|