Gyomaendrődi Kis Bálint Általános Iskola - 5500 Gyomaendrőd - Fő út 181. | 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Aktív iskola
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

A 7.b és a 6.a tanulmányi kirándulása »

Október 6-a ebben a tanévben kettős ünnep volt számunkra, az aradi vértanúkról való megemlékezés mellett, budapesti kirándulásra is készültünk már hetek óta.
Kedden egész nap esett az eső, és féltünk, hogy így lesz másnap is, de szerencsére reggel, amikor a vonathoz igyekeztünk, már kicsit jobb idő volt. Budapesten trolival utaztunk az Állatkertig. Ott csoportokra oszlottunk, 7-en, 8-an mentünk egy-egy felnőtt kíséretével. Az állatok hete alkalmából lépten-nyomon sátrak álltak valamilyen játékos ismeretterjesztési céllal, ahol a feladatok megoldása fejében ajándékkal kedveskedtek nekünk.
3 órát töltöttünk az állatok nézegetésével, majd 12.45-re az Országház elé igyekeztünk, izgatottan várva a bebocsátásunkra. Itt érdekes volt megfigyelni, ahogy két katona állt őrt az országzászló mellett, mozdulatlanul. A Parlamentbe való belépésünkkor alaposan átvizsgáltak bennünket, majd egy kedves idegenvezető néni sok adatot és érdekességet mondott el az épület keletkezéséről és történetéről. Ezután megtekintethettük a koronázási jelvényeket, majd körbesétálva megcsodáltuk a hatalmas, díszes folyosókat, lépcsőket, termeket. Nagyon tetszett mindenkinek. Az ülésteremben fejeződött be a látogatásunk, ahol a képviselők szavazási módjáról is hallhattunk. Innen a Keleti Pályaudvar felé indultunk és fáradtan, de sok szép élménnyel gazdagabban szálltunk a vonatra.

Hunya Réka 7.b



  vissza  






Tel./Fax: 66-386-006, 66-386-016 | Általános információ: kisbalintiskola@gmail.com