Újra Budapesten »
Az Integrációs Pedagógiai Programban résztvevő tanulók újra kiránduláson vehettek részt. Most Budapest volt az uticél. Különleges élményben volt részünk, amikor a legrégebbi hidunkon, a Lánchídon átsétáltunk. A Sikló már csak miránk várt. Érdekessége az volt, hogy amíg az egyik kocsija felfelé ment, addig a másik lefelé tartott, mert összeköttetésben voltak egymással. Miután felértünk a várba, a rövid sétánk során a Halászbástyáról is gyönyörködhettünk a panorámában. Láttuk Budapest hídjait, a Parlamentet, a Margit-szigetet.
A Mátyás-templom környékén is tettünk egy sétát. Programunkat a Természettudományi Múzeumban folytattuk. Itt rengeteg érdekes kísérletet, játékot próbálhattunk ki. A kitömött állatok és Noé bárkája nagyon érdekes volt. A Fővárosi Nagycirkusz műsorát már mindenki izgalommal várta. Egy órás gyermeknapi koncerttel kezdődött az előadás. A műsorvezetők Vujity Tvrtko és Gundel Takács Gábor volt. A fellépő sztárok között volt Tóth Vera és a Princess. A cirkusz műsora felejthetetlen volt. A bohóc mellett votak artisták, zsonglőrök, kötéltáncosok, légtornászok. Gyönyörű lovak vágtáztak, ügyes lovasokkal. A legérdekesebbek azonban mégis az oroszlánok voltak.
Mindannyian nagyon jól éreztük magunkat ezen a napon. Ide máskor is szívesen elmennénk!
vissza
|