Erdei iskolában a 6.a »
"Kompetencia alapú oktatás bevezetése felmenő rendszerben a gyomaendrődi oktatási intézményekben" című pályázati projekt megvalósítása
a Kis Bálint Általános Iskola és Óvodában.
A TÁMOP 3.1.4. pályázati projekt keretében lehetőség nyílt intézményünk számára olyan szakmai együttműködések kialakítására, illetve szolgáltatások igénybe vételére, amelyek szükségesek az önálló intézményi innováció sikeres megvalósulásához, illetve támogatják azt.
Így kerülhetett sor a Szilvásváradi Kalandtáborban szerveződő erdei iskola program megvalósítására Fekécs Éva tanárnő koordinálásával, segítve ezzel a programokon résztvevő 6.a osztályos gyermekek "Fejtörő fejtörők" címmel megvalósított önálló innovációs tevékenység keretein belül szerzett ismereteinek, készségeinek, képességeinek elmélyítését. A programok természetesen komplex készség-, képességfejlesztő, és ismeretszerző foglalkozások (például: kisvasutazás, az Istállóskői-barlang megtekintése, lovaglás, íjászkodás, Eger nevezetes épületeinek megtekintése - Egri vár, Bazilika, faluséta Szilváváradon, az Emberiség fejlődését bemutató kiállítás megtekintése, túra a Millenniumi Kilátóhoz, "Erdei iskolai agymozgató" feladatok megoldása) köré szerveződtek.
vissza
|