Gyomaendrődi Kis Bálint Általános Iskola - 5500 Gyomaendrőd - Fő út 181. | 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Aktív iskola
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

II. Meg a sztár, 2. forduló »

Diákönkormányzatunk második alkalommal rendezte meg a Meg a sztár versenyt, mellyel a Ki Mit Tud és a Megasztár versenyek hangulatát kívántuk megvalósítani.
A 2009-ben alapított Meg a sztárunk nagy sikert aratott, célunkat elértük, újabb hagyományt teremtettünk.
A háromfordulós bemutatkozási lehetőség első fordulója osztálykeretben, a második és harmadik pedig iskolai szinten történik, a legjobbak a Kis Bálint Napokon a Gálaműsorban is szerepelhetnek.
A 2010. április 1-én sorra kerülő 2. fordulóra a kisdiákok 25, a nagydiákok 16 produkcióval neveztek a következő kategóriákban: ének, zene, tánc, vers, mozgás, jelenet, egyéb.
A produkciókat öt tagú zsűri értékelte, s döntött a 3. fordulóba jutókról. Minden bemutatkozó emléklapot kapott.
A kiváló hangulatú délután Kónya Márta Diákönkormányzat-vezető és Ágostonné Farkas Mária intézményvezető zárszavával ért véget.
Köszönet a versenyen induló diákoknak és az őket segítő pedagógusoknak, szülőknek.

A harmadik fordulóba jutott produkciók:

Kisdiákok:
- Bóbita c. dal - 1.a osztály
- Négy évszak - énekes bemutatkozás, 1.b osztály
- Szabó Lőrinc: Tavasz c. vers - 1.c osztály
- Kacsatánc - 2.b osztály
- Tábortűz c. jelenet - 3.a osztály
- Egykerekű ügyességi bemutató - Bárkai Zsolt (3.a osztály)
- Pancsoló kislány - tátika, 4.b osztály
- Miklavicz Ákos (4.b osztály) - gitár
- Czeglédi Renáta-Szendrei Balázs (4.c osztály) - társastánc
- Czeglédi Renáta, Tari Edit, Magyar Mercédesz, Fehér Dóra (4.c osztály) - modern tánc
- Cigánytánc - Jónás Péter-Kálózdi Ramóna (2.c és 4.a osztály)

Nagydiákok:
- Deli Csenge-Czikkely Hanga (5.b osztály) - ének-tánc
- Csányi Vanda (5.c osztály) - mazsorett
- Kálózdi János (5.c osztály) - cigánytánc
- Kósa Cintia (6.a osztály) - ének
- Lázár Ervin: Dömdödöm - jelenet, 6.b osztály
- Füzes András (6.b osztály)- gitár
- Kriszt Georgina (7.a osztály) - citera
- Ágoston Dorottya (6.b), Hunya Réka (6.b), Illés Veronika (6.b), Gyuricza Beáta (7.c), Tímár Tamara (7.c), Véha Dóra (7.c), Virág Andrea (7.c), Zrubecz Réka (7.c) - pompon
- Tóth Ágnes (8.b) - Nagy Bence (8.a) - ének-zene



  vissza  






Tel./Fax: 66-386-006, 66-386-016 | Általános információ: kisbalintiskola@gmail.com