Egészségnap a Kis Bálint Általános Iskolában és Óvodában »
Immáron 3. alkalommal rendezte meg a Kis Bálint Általános Iskola és Óvoda egész diákságára kiterjedően az "Egészségnapot", amelyen kiemelt szerephez jutott: az egészséges életmód, a környezetvédelem, környezetszépítés, a higiénia, a helyes táplálkozás.
Dudás Zsuzsanna védőnő előadásával kezdődött a délután, aki az érdeklődő szülőknek, tanároknak, valamint 7. és 8. osztályos lányoknak beszélt a korai szexuális élet ártalmairól. Majd ezt követően több helyszínen különböző programok várták a tanulókat osztályfőnökeik irányításával.
Az újraélesztésről Rávai Béla mentőápoló tartott érdekes előadást, szakszerűen be is mutatta, hogyan kell végrehajtani.
Látkóczki László iskolarendőr az alkohol és a drog romboló hatásáról szólt, kiemelte, hogy a kamaszok szervezetében milyen változásokat okoz az "izgatószer".
A Nemzeti Parkokról és a környezetvédelemről még több tudnivalót ismerhettek meg a gyerekek a Szurovecz Zoltánné tanárnő vezette "Környezetvédő kommandó" segítségével. Ezen a helyszínen olvasták fel az osztályok azt a kis verset, amely a tisztaságról, környezetünk rendezettségéről szól.
A sérülésnek megfelelő sebkötözést a védőnők irányításával gyakorolták a gyerekek, és megismerkedtek a mentőautó egészségügyi berendezéseivel is.
Jenei Éva táncpedagógus vezetésével a modern tánc világába is bepillantottak a nagyobb gyerekek, néhány könnyebb lépést sajátítottak el.
A vidám, hangulatos délután totó kitöltésével zárult, és minden közösség finomságok sokaságából választhatott: volt narancs, müzli szelet, joghurt, pogácsa, Túró Rudi, zöldségek, szendvicsek... "mi szem, szájnak ingere". Ez utóbbiakat a gyerekek készítették nagy szorgalommal.
Legeredményesebbek a következő osztályok voltak:
I. hely: 7. c osztály
II. hely: 7. b osztály
III. hely: 5.b osztály
Köszönjük a vendégek előadásait, Magyar Béláné és Gálné Juhos Éva kolléganőknek a szervezést!
vissza
|