Az idei Kis Bálint Napokat 2009.június 8-tól június 10-ig rendezte meg iskolánk.
A megszokott emlékünnepséggel kezdődött az első nap, ahol az irodalmi színpad és az énekkar adott színvonalas műsort.
2009-ben Kónya Márta tanárnő kapta meg a Kis Bálint-díjat, a diákok közül pedig egy végzős 8.osztályos tanuló; Hunya Gréta.
Az év tanára Dinya Lívia lett, míg az év diákja Nagy Bence 7.osztályos tanuló. Az év szülője díjat Soczóné Szerető Zsuzsanna kapta, az év legjobb közössége díját pedig a 7.b osztály érdemelte ki.
A Darvas Tibor Emlékverseny próza- és rajzdíjazottjainak jutalma is ezen a napon került átadásra.
Az ünnepség tovább folytatódott a Fürst Sándor utcai Rendelőintézet előtt, ahol a Szülőföld Baráti Kör kezdeményezésére "Nemzedékeket gyógyítottak Gyomán" emléktábla elhelyezésére került sor. Köszönet illeti Dr. Szilágyi Ferencné Németh Eszter és Kovácsné Nagy Katalin tanárnőket szervező munkájukért. Egykori orvosaink tiszteletére elhelyezett emléktábla avatását Gyomaendrőd Város Önkormányzata, valamint a Kis Bálint Általános Iskola és Óvoda is támogatta, segítette. Dr. Frankó Károly doktor úr ismertette a táblán szereplő orvosok életútját, munkásságát.
Név szerint:
- Dr. Szilágyi Ferenc,
- Dr. Sallai László,
- Dr. Pikó Béla,
- Dr. Bartha Gusztáv,
- Dr. Szerb György,
- Dr. Vincze Endre.
A második nap a fantázia és a kreativitás jegyében zajlott. A kézműves délelőttön kis- és nagydiákok gyöngyöt fűztek, üveget- és kavicsot festettek, papír-, textil- és fajátékokat készítettek. Akik nem jeleskedtek a manuális tevékenységekben, azok ping-pongozhattak, zsinór- és kosárlabdázhattak.
Délután a Várostörténeti Vetélkedőre került sor a Hősök úti épületben. Három iskola, különböző korosztályú csapatai mérték össze szellemi tudásukat. Amíg a csapatok az írásbeli feladatokat oldották meg, addig Dr. Szilágyi Ferencné Németh Eszter "Édesanyám nyelve" címmel előadást tartott az endrődi tájszavakról. Az általános- és középiskolás versenyzők: verset mondtak, népdalt énekeltek, indulót írtak, valamint városunk lehetséges jövőbeli arculatát ismertették.
A Kis Bálint-próbának Gyomaendrőd utcái, terei adtak helyet, majd a Diákönkormányzat közgyűlése zárta a harmadik nap délelőtti programját.
A családi délutánon a diákok által készített szebbnél szebb alkotómunkák kerültek eladásra, akárcsak a szakács nénik sütötte lekváros kiflik.
Volt tornabemutató és zsákbamacska, közös játék és sport szülőnek és csemetének egyaránt.
A Kis Bálint Napok méltó zárásaként vastaps fogadta a Meg a sztár gála szereplőit.
Az eseményekről további képek találhatók a
"Képgalériában".
vissza