Milyen jó is lenne, ha minden diák úgy kezdené a tanévet, ahogyan a gyomaendrődi Kis Bálint Általános Iskola hetedik évfolyamosai kezdték! A Bethlen Gábor Nonprofit Zrt pályázatot hirdetett: Határtalanul! címmel. A pályázat csak hetedikes korosztályú gyerekekre szólt. Augusztus végén kiderült, a nyertesek között van a Kis Bálint Általános Iskola is. Határtalanul nagy volt az öröm!
Október 3-án hajnali 3 órakor 45 diákkal, 5 tanárral és 2 sofőrrel elindult a busz Erdély felé. A gyerekek közül nagyon sokan nem voltak még Erdélyben. A határátkelőhely után először Királyhágón állt meg a csapat hosszabb pihenőre. Kivilágosodott, gyorsabban telt az idő. Kirándulásunk első programja a Torda belvárosában található híres sóbánya volt. A gyerekek nagy örömmel és kíváncsian hallgatták az előadást a föld mélyében, és még boldogabban vették birtokukba a különböző játékokat. Legnépszerűbbnek az óriáskerék bizonyult, a bánya legmélyén, ha lassan is, de forgott. A levegő tisztaságához semmi kétség nem fért, a sós levegő különösen az asztmatikus betegségben szenvedőknek nyújt enyhülést. Ragyogó napsütésre érkeztünk ki a sóbányából. Irány: Korond!
A vízimalom és környéke mesebeli hangulatot árasztott. Mindenütt patakocska, a színesebbnél színesebb virágok ízlésesen ölelték körül a panziót. Ezután mentünk Máté Károlyhoz, a taplászhoz. Nagyon érdekes foglalkozása van, ugyanis taplógombából készít vadászsapkát, hűtőmágnest, egyéb csecsebecsét. A mester nemcsak szakmájának volt "mestere", hanem a magyar nyelvnek is. Humorosan, ízes történetekkel fűszerezve mesélte el életét, mesterségét. Arra is fordított figyelmet, hogy mindannyiunkat megajándékozzon, furfangos kérdéseit nagyon kellett figyelnünk. Természetszeretete lenyűgöző volt, szófordulatai pedig ámulatba ejtettek bennünket: "es mit szeretnétek még hallani?" Késő délután koszorúztuk meg Tamási Áron síremlékét Farkaslakán, majd Orbán Balázs, a legnagyobb székely sírhelyén is tiszteletünket tettük. Szejkefürdőn a szél szelíden lengette a magyar és a gyomaendrődi zászlót. Esteledett, szálláshelyünkre, Marosfőre indultunk. Szeretettel és finom vacsorával fogadtak bennünket, öt családi házban voltunk elhelyezve.
Második napunkat Csíkdánfalván kezdtük. A fekete fazekasság rejtelmeibe kaptunk bepillantást Szász Judit vezetésével, majd megnéztük, hogyan szövik a szőnyeget. A Gyimesek változatos képe tárult elénk, az ezeréves határhoz mentünk, útközben megálltunk friss levegőt szippantani, és a vidékben gyönyörködni a Fügés-tetőn, vagyis a Gyimesi-hágón. A táj a zöld színében pompázott, búcsúzott a nyár, és csalhatatlanul előbújtak az ősz színei is. Csodáltuk a természetet, a hegyeket! Igaza volt Petőfinek: "Oh természet, oh dicső természet! Mely nyelv merne versenyezni véled?" Az ezeréves határnál a 95 lépcsőt akadálytalanul vettük, sajnos mára ennyi maradt a Rákóczi-várból. A kis őrházban Bilibók Ágoston részletesen elmesélte a történelem viharaiban edzett helyszín érdekességeit. Csíkdelne temploma magányosan kúszik a magasba, körülötte a falu régen kihalt. Temető veszi körbe, "harcoltak hantjai a rontó idővel." A pici templom legszebb ékessége: kazettás mennyezete. Úgy tűnt, megállt itt az idő, ám amikor kimentünk a szentélyből, és feltekintettünk, Csíksomlyó karcsú tornyaiba kapaszkodhatott a szemünk. Tíz perc múlva a híres búcsújáró helyen voltunk. Beléptünk a kegytemplomba. Nyugalom lett úrrá a csivitelő nagykamaszokon is. Béke és csend vett körül bennünket. Nemcsak a testnek, a léleknek is meg kell pihenni, meg kell állni. A madéfalvi veszedelem emlékoszlopa előtt egy verssel tisztelegtünk.
Harmadik napon izgatottan keltünk útra, Nyerges-tetőre mentünk, ahol sok székely alussza örök álmát! Szép emléket állítottunk fel, mellé pedig a névtáblát helyeztük el. Készítette: Cs. Nagy Lajos tanár úr, állíttatta a Kis Bálint Általános Iskola. A felállításban Kelemen Péter segített a gyerekekkel együtt. Jolika néni elmondta Kányádi Sándor: Nyergestetőn című versét, majd közösen elénekeltük a Himnuszt. Az igazgatónő a Kőrös Tv-nek adott rövid interjút, mert kicsi a világ, a szarvasiakkal találkoztunk a hősök sírhelyén. Kézdivásárhelyen a Céhtörténeti Múzeumot tekeintettük meg, a Zsuzsi babák a gyerekkorba röpítettek bennünket. Hosszú volt még a napi program: a mofetta nagyon érdekes hely, most sajnos nem volt "gázjelenség." Innen nemsokára a mohos tőzegláp területére érkeztünk, majd a csodálatos Szent Anna-tóhoz kanyarítottuk utunkat, az erdőn vágtunk keresztül gyalogosan, és egyszer csak elénk tárult a tó fenséges nyugalmával. Leírhatatlan szépségű! A helyiek azt mondták: "Ne féljünk, a medve csak akkor támad, ha bocsai vannak, ha éhes, és ha sötétedik."
Zavartan tekintgettünk egymásra. Esteledett. Igyekeztünk biztonságos helyre menni, hegynek felfelé tartottunk, nem adtuk fel, mindenki sikeresen vette a meredek kaptatót. Csíkszeredát esti fényben pillantottuk meg, messziről mutatta az utat a Márton Áron Gimnázium kivilágított, gyönyörű épülete. A napokban adták át a felújított líceumot a tanulni vágyóknak.
A negyedik nap az egyik legszebb helyre mentünk el; a Gyilkos-tóhoz és a Békás–szoroshoz. Magasba nyúló szikla meredélyei örökre emlékezetesek maradnak, ahogyan a délutáni elfoglaltságunk is. A marosfői fiatalokkal közösen énekeltünk, táncoltunk, a táncház előtt azonban megnéztük a székely táncosokat, és örömmel hallgattuk a rögtönzött műsorvezető góbéságait is. Mi is kedveskedtünk vendéglátóinknak, 5 diákunk október 6-a tiszteletére veresekkel emlékezett meg az aradi vértanúkról. A vacsora előtt a Maros – forrását is megtekintettük, majd elérkezett az utolsó este. Vendéglátóink meglepetéssel készültek; hatalmas tábortüzet raktak. Körbeálltuk, és énekeltünk. Jól esett a tűz melege, jó volt együtt lenni, látni a kipirult arcokat.
Utolsó napunkat - miután elbúcsúztunk vendéglátóinktól - a Bucsin-tetőn kezdtük. Ez az út olyan kanyargós volt, hogy mindannyian kétségbe estünk a hullámvasúthoz hasonlító szerpentin úton. Szerencsére nemsokára Szováta tárult elénk, fellélegeztünk. A fürdőváros, mint egy kis ékszerdoboz, ragyogott az őszi napfényben, a Medve-tóhoz sétáltunk, csodáltuk a táj szépségét. Késő délelőtt elindultunk hazafelé. Útközben utolsó programunk a kihagyhatatlan:Tordai-hasadék.
Tartalmas öt napot töltöttünk együtt, szép, gazdag élményekkel léptük át a határt. Köszönjük igazgató néninek, Ágostonné Farkas Máriának, kísérő tanárainknak, Kelemen Péter és Bacsa István sofőröknek, a szülőknek és támogatóinknak, hogy lehetővé tették számunkra az utazást. Segítőink voltak még: Várfi András polgármester úr, Kis Bálint Általános Iskola "Gyermekekért Alapítványa", Gyomaszolg Kft, Hőterm Kft, Oskó Sándor, Hegyi Ibolya és Fekete József. Reméljük, legközelebb is lesz alkalmunk iskolai kiránduláson részt venni. Addig is ne feledjük: "Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne."