Ezen Szervezeti és Működési Szabályzat a Kis Bálint Általános Iskola tanulóközösségei által létrehozott diákönkormányzat szervezeti felépítését és működési rendjét szabályozza.
I. A diákönkormányzat feladata, hogy tagjainak érdekét képviselje, az érintett tanuló érdekében eljárjon.
A diákönkormányzat tevékenysége a tanulókat érintő valamennyi kérdésre kiterjed.
A diákönkormányzat a tanulói érdekképviseleten túl részt vesz az iskolai élet alábbi területeinek szervezésében, színesítésében:
- Hagyományápolás, hagyományteremtés
- Kulturális programok
- Kis Bálint Napok
- Versenyek, pályázatok
- Iskolaújság
- Suli bulik
- Túrák, kirándulások szervezése
II. A diákönkormányzat tagjai:
A diákönkormányzat az alábbi tanulóközösségekhez tartozó tanulók alkotják:
1.a, 1.b, 2.a, 2.b, 3.a, 3.b, 4.a, 4.b, 5.a, 5.b, 6.a, 6.b, 7.a, 7.b, 8.a, 8.b, 8.c,
A diákönkormányzat tagjai egyidejűleg más diákönkormányzatnak is tagjai lehetnek.
A diákönkormányzat tagjai az iskolával jogviszonyban álló, a diákönkormányzat vezető szerveinek választásában résztvevő tanulók.
A diákönkormányzat minden tagjának joga a küldött (képviselő) megválasztásában részt venni mint választó, és mint választható személy.
A diákönkormányzat minden tagjának joga a diákönkormányzat bármely képviselőjéhez kérdést intézni, arra azonnali szóbeli, vagy 14 napon belül írásbeli választ kérni.
III. A diákönkormányzat szervezeti felépítése és működése
A tanulóközösségek - a diákönkormányzat szervezeti alapegységei, öntevékeny közösségi életük szervezésében osztályfőnök segíti őket.
A diákönkormányzatba tartozó tanulóközösségek tagjai közül 5 fő vezetőséget, Osztály Diák Bizottságot (továbbiakban ODB) és 3 fő képviselőt választanak az Iskolai Diáktanácsba (továbbiakban DT).
A tanulóközösségek vezetőségének (ODB) tagjai az alábbi feladatokat látják el:
- elnök,
- titkár,
- kultúrfelelős,
- sportfelelős,
- gazdasági ügyintéző.
A tanulóközösség választott vezetősége (ODB) a tanulóközösség érdekvédelmét, életének szervezését látja el, üléseit szükség szerint tarja. Munkájáról folyamatosan tájékoztatja az őt megválasztó közösséget.
A tanulóközösségek által választott küldöttek (3 fő) képviselik az őket választó tanulóközösséget a diákönkormányzat iskolai vezetőségében a Diáktanácsban (DT), tájékoztatják megválasztóikat a DT tevékenységéről, aktuális feladatairól.
A diákönkormányzat munkáját a nevelőtestület által jóváhagyott felsős és alsós nevelő segíti.
Az ODB által delegált képviselő megbízása megszűnik:
- ha a képviselő tanulói jogviszonya megszűnik,
- ha a képviselőségről írásban lemond,
- vagy visszahívással, ha a választók 50 %-a + 1 fő ezt megszavazza.
A megüresedett helyre az a közösség jogosult tagot delegálni, amely képviselőjének magbízatása megszűnt. A delegálásnak a következő diáktanácsülésig meg kell történnie.
A diáktanács ülésére meghívást kaphat:
- igazgató,
- DSK vezető,
- azok a nevelők, tanulók, akik az adott napirendi ügyben érintettek,
- iskolai honlap szerkesztő bizottságának elnöke,
- iskolaújság szerkesztő bizottságának elnöke.
A diákközgyűlés
Az iskolák tanulóinak tájékozódó és tájékoztató fóruma, amit a munkatervben meghatározott időpontban tartjuk.
A közgyűlést a diákönkormányzat vezetője és az igazgató közösen kezdeményezi.
A diákközgyűlés témái:
- Az iskola igazgatójának, az IDB-nek a beszámolója az előző diákközgyűlés óta eltelt időszak munkájáról, a tanulói jogok helyzetéről, érvényesüléséről.
- Tanulói kérdések fogalmazódhatnak meg gondjaik, problémáik megoldására.
- Javaslattétellel élhet az iskolai életet érintő bármely kérdésben.
Rendkívüli diákközgyűlés hívható össze az iskola igazgatója és a diáktanács vezetőjének kezdeményezésére.
A diákközgyűlés résztvevői:
- az osztályok képviselői (ODB tagjai - 5 fő)
- a diáktanács tagjai (tanulóközösségenként 3 fő)
- az iskola igazgatója
- osztályfőnökök
- érdeklődők.
A diáktanács működése
A diáktanács havonta ülésezik az éves munkatervben meghatározott napon, időben és helyen.
A rendkívüli diáktanács ülések összehívását az elnök végzi. Rendkívüli diáktanácsot kell összehívni az iskola igazgatójának, a nevelőtestület legalább felének, a diáktanács elnökének, tagjainak, a segítő nevelőknek, az iskola tanulóinak legalább felének napirendi pontot tartalmazó indítványára. A rendkívüli ülés iránti igényt a diáktanács segítő nevelőkhöz kell benyújtani. Az ülést az indítvány kézhezvételétől számított két héten belül meg kell tartani.
A diáktanács üléseit az IDB elnök vezeti a támogató nevelők irányításában. Az elnök távollétében az IDB titkár látja el a feladatát.
A diáktanács határozatképes, ha ülésén a delegált képviselők több mint fele jelen van.
Döntéseit egyszerű szótöbbséggel hozza. Külön döntés alapján a döntést titkos szavazással is meg lehet hozni. Szavazategyenlőség esetén az IDB elnök szavazata dönt. A diáktanács üléseiről írásos emlékeztető készül. A diáktanács döntéseit, határozatait köteles nyilvánosságra hozni. A delegált képviselők kötelesek delegálóikat minden ülés után (1 héten belül) tájékoztatni.
A diáktanács működési feltételeiről - helyiség, irodaszerek - az igazgató köteles gondoskodni. Ezeket a diáktanács térítésmentesen használhatja az intézményi SZMSZ és házirend használati rendszabályai szerint. Az IDB működése
AZ iskolai diákbizottság a diáktanács által választott tanulókból szerveződik, melyet a diáktanács tagjai egyénileg nyílt szavazással választja meg.
Az iskolai diákbizottság tagjai:
- IDB elnök (1 fő)
- IDB titkár (1 fő)
- évfolyamvezetők (6 fő)
- hagyományok felelőse (1 fő)
- sportfelelős (1 fiú, 1 lány)
- kulturális felelős (1 fő)
- tanulmányi, pályázati felelős (1 fő)
Az iskolai diákbizottság feladata:
- a diáktanács üléseinek előkészítése,
- az éves munkaterv előkészítése,
- programszervezési feladatok,
- döntési, véleményezési jogosultságok érvényesítésének előkészítése, lebonyolítása.
A diákbizottság az éves munkatervben meghatározottak szerint ülésezik, döntéseit szóban, egyszerű szótöbbségben hozza. Külön döntés alapján a döntést titkos szavazással is meg lehet hozni. A vezetőség üléseiről írásos emlékeztető készül.
IV. diákönkormányzat jogkörei, kötelezettségei, melyet a diáktanács tagjai (az osztályok választott képviselői) átruházott jogként gyakorolnak.
1. Döntési jogkör
- A nevelőtestület véleményének meghallgatásával - dönt saját közösségi élete tervezésében, szervezésében, ellenőrzésében, értékelésében, valamint a diákönkormányzati aktívák megválasztásában és visszahívásában.
- A nevelőtestület véleményének kikérésével dönt saját működéséről, a működéshez biztosított eszközök felhasználásáról.
- Az iskolaújság működtetéséről.
- A Diákönkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatának elfogadásában.
- Egy tanítás nélküli munkanap programjának a megállapításában.
- Tájékoztatási rendszerének létrehozásáról, működtetéséről.
2. Véleményezési jogkör
A diákönkormányzat véleményezési jogot gyakorol:
- A diákönkormányzat munkatervének a tanulókat érintő programok kialakításában.
- A házirend összeállításában.
- A Szervezeti és Működési Szabályzat elfogadásakor a tanulókat érintő kérdésekben.
- A tanulók kitüntetésében, jutalmazásában, fegyelmi ügyben.
- Kulturális és iskolán kívüli programok szervezésében.
3. Javaslattevő jogköre van
- Az intézmény működésével, tanulókkal kapcsolatos valamennyi kérdésben.
4. Egyetértési jogköre van
- A tanulói szociális juttatások elosztási elveinek meghatározásában.
- Az ifjúságpolitikai célokra biztosított pénzeszközök felhasználásában.
A diákönkormányzat részt vállal, hozzájárul az iskola nevelési céljainak megvalósításához:
- A tanulói jogok és kötelességek érvényre juttatásával hozzájárul a tanulók önmegvalósításához.
- A diákévek tartalmassá, emlékezetessé tételéhez, a jogok gyakorlásával segít felkészülni az állampolgári szerepre.
- Segíti az alapvető viselkedési módok megismerését, gyakorlását.
- Segíti a tanuláshoz való pozitív viszony kialakítását, erősítését, a tanulás iránti igény kialakítását.
- Részt vállal az iskola kulturális programjainak szervezésében, hagyományápolásban, hagyományteremtésben, a mozgás iránti igény kialakításában.
V. Képviselet, kapcsolattartás
A diákönkormányzatot segítő nevelők képviselik a tanulók közösségét az iskolavezetőségi, a nevelőtestületi és az iskolaszéki gyűlések idevonatkozó napirendi pontjainál. A tanulók gondjaikkal, kéréseikkel közvetlenül is felkereshetik fogadóóráján az intézményvezetőt,. Az időpont közzététele osztályfőnökök feladata.
VI. Záró rendelkezések
1. A Diákönkormányzat Szervezeti és Működési szabályzatának módosítását a diákönkormányzat bármely tagja kezdeményezheti.
2. A Diákönkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatát a diákönkormányzat képviselő-testülete (diáktanács) fogadja el, majd az a nevelőtestület jóváhagyása után lép életbe.